Kíváncsi vagyok kinek megy át az érzés, az üzenet. Nem direkt csomagoltam ennyire be, csak kb így érzem.
Kecmergés
Vágyom a reggeli napfényt!
Jó lenne, ha az hasítana ketté.
Vágyom az érzést, ami szeretettel és jóindulattal döfi át a szívem.
Vágyom a békét, ami meglassít, leragaszt és nem hagy futni.
Arcomra karcol ráncokat a sok cikázó nem várt kósza behatás.
Kapcsolatok belső tudatlan áramlása súrolja a kedvem, dörzsöli le a türelem és megértés hámréteget.
Szembemegyek saját elveim határai diktálta tűréssel.
Kifordítom valómat és méltatlan vitákba merülve kiáltom világgá fájdalmamat.
A megosztott, megtévesztett, határozott, eltökélt megnyilvánulások fojtó hulláma csap át a pillanataimon és attól rettegek, hogy közeleg az éj, a sötét és a világítótorony pislákoló fényei bele olvadnak a csillagok távoli látványába.
Aggódom, hogy reménytelenné válik a part.
A part, ami száraz tiszta nyugodt és melegen tart.
Minden apró szemcséje harmóniát tükröz és pici részeinek szimbiózisa a vágyott álom, ami a végtelen kapálózásaim miatt a nyakamon és arcomban lüktető pusztító kilátástalan tenger sós és keserű mérhetetlenségével sújt.
Már kedvem sincs kádban fürdeni!
Az ellazult merüléssel is torkig vagyok. Asszociált kísértés szorítja a nyakam, s azt látom, már semmim nem látszik ki, csak a fejem.
Csak a fejem, a tudatom, az agyam s abban már nem vagyok teljesen tisztában, hogy a lelkem mely vonalon van elrejtve bennem, de vágyom, hogy még túlélje a nyomást.
Ijesztő a mozdulatlanság, hogy bármit gondolok, akárhogy zavarom meg az uralkodó víz erejének felszínét, mégis ellepi, elnyomja a testem.
Hiába tudom, hogy jobb lenne a zuhany tisztító ereje, de nem tudok felkelni, kényelmemből kitörve megmozdulni, vállalni az elcsúszás veszélyét és felszabadítva magam kiemelkedni a kínzó közegből.
Kevés csak álmodni a folyó víz dinamizmusát.
A mozdulat, elhatározás és cselekvés nélkül nem marad más, mint a szabad felfrissült test vágyott homálya.
Pedig ez a víz már csak nem is langyos.
Ez a közeg már annyira mocskos, hogy ha tovább viseljük a lelkünk is szennyezett lesz a bűntől, amit a tétlenség ró ránk.
Belefáradtunk vagy csak egyszerűbb mindig belefeküdni ebbe az előkészített, opálos, mások által lelakott medencébe?
Ha ez így megy tovább, a sírunkon lesz csak gyászízű vörös zuhanyrózsacsokor, de már nem lesz lelkünk, hogy érezzük az illatát!
