Batta slam és a Miskolcra való készülés közben dolgoztam fel egy régóta gyűjtögetett anyagot, amiben újfent némi társadalmi elégedetlenség üti fel a fejét a közönyösség peremén...
Figyelő...
Már annyiszor mondtam, hogy abba hagyom a zajongást, hogy nem küzdök tovább, csak sodródom az árral.
A slamben is kezd unalmassá válni, hogy kb. felgyújtanám a világot.
Az Ob sikerek kapcsán is csak azt kell belátni, hogy nem születtem bajnoknak, valószínűleg inkább csak boldognak. A kettő ugyan nem zárja ki egymást, de majd az élet rendeli el, hogy össze tudnak-e tartozni. Mert nekem most így jó.
Bár egyébként ez műfaj annyit változott pár év alatt, hogy követni sem lehet. Állítólag vannak olyan slammerek, akik már az elött is szorongtak, amikor ez még ezzel nem lehetett klubbot nyerni.
De kitaláltam, a sok zaj helyett inkább én is csak figyelő leszek.
Az egy sokkal mókásabb szerep, csak bámulni és konstatálni, ahogy burleszk jelleggel pörögnek az események.
A múltkor is csak néztem ki a fejemből az orvosi váróban, mikor az egyik ismerős megkérdezte, hogy én most jobbos vagyok vagy balos. Mondtam neki, hogy elég radikális véleményem van a rendszerről, de amúgy templomba járok, és muszlimokkal dolgozom együtt. Erre ő azt mondta, hogy akkor az ISIS.
Figyelőként elmondhatom, hogy az orvosi ellátás egyébként elég stabil. A gyerekkorom jut eszembe róla. Azóta sem változott semmi. Maga a Csehovi működési elv, hogy egy egész korházra jut a három nővér.
De nyilván már nem szólok, hisz csak figyelő vagyok.
Mit is mondhatnék már elfogytak az érvek, elfogyott a düh, már alig emlékszem volt-e értelme bárminek. Arról nem beszélve, hogy a csak figyeléstől már annyira leépült a gondolkodásom, hogy sokszor még az improzásnál is elfelejtem a saját szövegem.
Távolodok mindentől, amiről stigmaként ragadna rám, hogy már megint nem bírok magammal.
Pedig el kell fogadni, hogy ez egy olyan ország, ahol, ha békés bárányfelhők tolonganak az égen, akkor is állandó a narancsriasztás és attól retteg mindenki, hogy ha elindulnak, a déli határ fele azt fogják látni, hogy falafelt eszik falu fele.
Aki maradt az figyelő lett, mint én, aki meg világgá szaladt az pultos Londonban, és rég nem számolja az otthontól való távolságot, hanem csak a Boody Mary.
De figyelőként.. Figyelőként elhisszük, nem történhet meg az, amire úgy gondoljuk, hogy soha, és hisszük, hogy az örökké meg sosem fog véget érni.
Kőkemény határozottságunk abból merítjük, hogy minden reggel hugykemény farokkal zaklatjuk az életünk párját és fagyott kutyalábbal maszatolva a teremtés koronájává emeljük egonkat.
Egésznap emelt fővel szolgálunk egy agresszív autokráciát tudatlanul, s mint imádott gráciát, akaratlan követjük az alap modorunkkal, hogy illeszkedjünk, és ne kelljen, szembesülünk semmi változással. Önbecsülésünk is csak arra elég, hogy a pasziánsznál beszóljunk az osztónak. Közben hisszük, hogy majd mindenki ezt kiheveri korban később, kontrasztnak a háttérben pedig szól majd a Thievery Corporation. Ez annyira békés gyönyörű kép nem? ÁÁÁÁÁ
Na bazdmeg pont most lett tele a tököm az egésszel megint. Pedig higgyétek el kúrvára igyekeztem… Figyelő mi? Mi van itt melyik bolygó ez?
Nézzétek, tudom nem volt egyszerű de..
Tegye már fel a kezét aki, kicsit is figyelt ez alatt a slam alatt?
Mi vagyunk a majd 10 millió figyelő országa.
Kérlek, szóljatok, ha történik valami izgalmas, akkor majd lehet, hogy kicsit megint jobban oda fogok figyelni! Addig is tudjátok mit, tartsatok ki! Köszönöm!
