Volt egy remek kezdeményezés amire megint nem sikerül elmenni, pedig írtam rá szöveget is.
Szólhatok nagysága?
73-ban születtem, anyám boldognak látszott a képeken.
Pedig nem volt semmink - és akkor ez normális volt.
79-ben kezdtem el suliba járni, nem sokkal később kisdobossá avattak. Fura ezt, így kimondani, de boldog voltam - és akkor ez normális volt.
85-ben mehettem először külföldre. A határon fegyelmezetten kellett viselkedni, mindenki félt a határőröktől, nehogy leszedjenek a buszról - de az akkor normális volt. Ja és persze boldog voltam. Boldog voltam, mert lehetett, Bravó újságom, stoplis cipőm és ihattam dobozos kólát, mert ha jutott egy kis pénzed utazásra, - akkor ez normális volt.
Sokáig egy tv csatornát nézhettem, na, jó délutántól volt 2-es is. Járt a népszabadság meg a képes sport, anyám a rakéta magazint vette és megtudtunk mindent a világról, meg persze el is hittük, amit olvastunk vagy láttunk - mert akkor ez normális volt. Ám már valahogy egyre inkább nem voltunk boldogok.
89-ben a középiskolában bemondták, hogy nem kell többet iskolaköpenyt hordanunk.
Ez jó volt és azt mondták nekünk - ez most így normális, és láttunk egy kis esélyt, hogy talán majd mégiscsak boldogok leszünk.
Egy évre rá taxik állták el a hidakat és az utakat és mindenki azt akarta legyen minden egy kicsit másképp normális. De innentől rájöttünk, hogy eddig csak hittük, hogy boldogok voltunk.
Nagy csoda eztán sem történt, hisz négyévente mások ígérték, meg hogy csak most leszünk igazán boldogok - és ez az óta sajnos normális.
Mint ahogy az is hogy egyre kevésbé hiszünk nekik.
De, ami mindig lelket adott, hogy bármi történt arról 90 óta mindig tudhattunk.
Többnyire mindent gond nélkül. Ahogy a felpörgött világ, azonnal hírül adta dolgait nap, mint nap.
Most már akár tv-n, rádión, számítógépen és már jó pár éve telefonon is - mert most már ez a normális.
Ez volt az egyetlen fény, ami ha világban sütött a nap, minket is megvilágított, ha beborult lehangolt, s ha esett megáztatott.
Ma 2014 van, és ha meg akarom tudni mi történt a világban, ha rá akarok látni az országra, tudnom kell, milyen oldalakat keressek a neten, mely csatornákat kapcsoljak el azonnal és melyik újság milyen érdekek mentén torzít - ez szerintem kurvára nem normális.
Hogy a sorok közötti olvasás a tudás, nem a bibliai passzusok fejből szavalása, hogy aki hír anyagra kapcsol az értse is ne csak lássa, meg hogy aki kimondja, ami nem tetszik azt a rendszer azonnal el is ássa, na ez aztán nagyon nem tesz boldoggá.
Mert ha nem így játszik valaki a pályán, a politikai foci azonnal a középpontról kezdi a kirúgást! Mi meg csak nézünk - hogy ez lehet normális? Kit tesz ez boldoggá?
Hogy, ha nem alakul jól a tervszámokban a szórás meg magas a ráta, pillanatok alatt blokkolódik a szólás szabadsága, és az baj, hogy ez már nem is hat a népünk haragjára.
Nem akarom megérni azt, hogy őszinte szavak miatt egzisztenciák életek rogyjanak meg, a puszta élethez fűzött remény mentén, mert nem szabad, hogy ez legyen a normális.
Kérlek, állj ki te is a szavaidért és írj egy doktori ikszet a nemtetszés listájára.
Ne kelljen azt a szorító érzést többé cipelni, mint mikor gyerekkoromban a határon akartunk átmenni, sem ma se máskor, csak azért mert az elmúlt este egy picit szabadabb tollal kezdtem a gondjaim leírni!
Mert ha egyszer ez így lesz, az senkinek nem lesz többé normális.
