A havi slam-klubos fellépések után mindig marad bennem egy kis szálka amiatt, hogy nagyon megváltozott a helyszín és a közeg a kezdeti alkalmakhoz képest. Sokszor gondoltam nem is kéne járni, ám ez az egy alkalom van, ami stabilan elérhető és viszonylag magas az egységnyi területre eső slam-imádók száma. Úgy látszik függő vagyok...
Kolorra hangolva…
Reszkető ráébredés a null óra múltán
Kihagyhatatlan szó szimultán, mi vonz, még ha már torz is,
Mit tegyek? Csak egy vágy van, csak az, hogy ott legyek!
Nem kell megvárni a választ, ha bensőd kiált, miért?
Írj mailt, és ha rezzen reggel a telefon, az napodba máris belefon egy küldetést.
Írj szöveget, s ha tudod, agyadba vésd, mert ott csak ott a színpadon derül ki, fogsz-e utána bosszankodni vagy derülni.
S a belső kínná váló öröm, a lerágott köröm lesz a hónap jele.
Verziókkal, ötletekkel tele igyekszel megalkotni valami oda illőt,
S ha kinőtt a csírája, kihajtott mezeje a fejedben, várod, a tollad zizegjen vele és a kezedből, csattogjon a tartalom a gombokon, mert ez az egy alkalom e hónapban, ahol szavakat szórhatsz jó nagyban.
De igen! A téma, ez az, ami veszélyes, mert lehet jópofa, meg lehet béna, vagy akár tombolhat a költői véna,
Bár annál már egyre ritkábban ikervonzat a siker.
Hát mi legyen?
Üssem fel a bulvárt, melyik celeb tanult meg jódlizni, vagy inkább valami tudományosat kéne a hálóból kiguglizni?
Tán a regnáló szuper hangzat, magzat ellen való rendszer, az emésztő szertelen jelen, a közös baj, a közömbös világunk közepe legyen a fókusz? Mindent, mi emberi aláás, de hiába ontom ki magamból, lassan elavult téma lesz a választás.
Jaj, de tudnám mondani, ordítani a karikírozott, zsírozott tolvaj nemzedék tetteit, hogy vágyok én végre a rendre itt!
De tényleg ez kell a színpadra? Tegyem a hallgatókat kínpadra, ha nem találom el a közös ízlést és véleményt? A bennem tomboló nagynyomású véredény lefújó biztosíték üresre jár, ha pozitív visszajelzésre nem talál.
Hisz ez verseny, a persely nyers boruló boríték rejteke kerek. De lehet ez cél, ettől a szó jobban kél a témára? Á dehogy, ha megvan a forma, szöveget írok akár a kerti répára, bár bevallom ritkán törekszem tréfára. A lényeg a zsűri kezében a bélyeg, és süti rám, s a kedvemre. Főleg, ha rendre olyat támogat, ami a gyenge poén világra mutat.
Ez, ami nálam elbizonytalanodva néha meg is kérdi, melyik ma a jobbfej forma a Frédi vagy a Béni?
Kezdeteknek őskorában, az alagsori félhomályban trendtelen rend eredete megengedte a színpadi vakító fények, s nézőtéri félhomály, hogy legyen nyílt a pálya és égő máglya legyen minden szó, mi önálló és helytálló, de semmiképp nem menetrendszerinti megálló.
Első szavas indító gondolat, ondolált forgatagban szókovács TG barátom adta jó tanács. Csak az legyen témád talaja, mit megéltél, minek hullámán megsiklott a saját szörföd s alatta csapkod a víz taraja! Csak ez adja az irányt, és engedj el mindent, mi silány más világ látványos dobogása, annak üzenete szádból csak felköhögött kása.
Szóval még mindig itt a dilemma! Bár már nem izgat, a kinyerma. Csak, mint a lopott randi, vonz a légy ott.
Meg az átizgult, félholt remegő atmoszféra, a baráti éra, hogy csak ma, csak itt, mint egy jó teleshop a hetembe egy szép estét belelop.
Hátradőlök hát és utat engedek magamnak a szó felé, nagyobbat lendülök, mint Pelé és szaladjon a gondolat, hogy ma este e szörnyű slam csend után ismét itt a Kolorban hallassam a hangomat!
.jpg)
