Idei első szövegemet egy Franciaországi szobába rekesztő rossz idő alkalmával írtam. Mintha csak az lett volna a cél, hogy kiírjam magamból, mert mikor kész lett, kisütött a nap!
Ködmön…
Szakadjon már fel végre a köd, hogy lássunk tisztán és léphessünk, úgy mint akik biztosak benne, nem szakad le a part, nem nyel el az ingovány és nem leszünk sárosak mások itt hagyott mocskától.
Szakadjon már fel végre a köd, hogy ne csak magunkat lássuk, meg a szoros környezetünkben pillanatokért rezgő érdekek démoni árnyékát!
Szakadjon már fel végre a köd, mert hajlamosak vagyunk csak sziluettek alapján megítélni embereket, tetteket, szándékokat!
Szakadjon már fel végre a köd, mert a jó példa is torzult homályos illúzió és a hiányzó kockák pótlásával, csak újra megint magunk leszünk a saját példaképünk!
Szakadjon már fel végre a köd, mert ha mi nem jól látunk másokat, lehet, minket sem látnak jól!
Szakadjon már fel végre a köd, mert sem a megtett utat, sem az előttünk állót nem látjuk valós értékében és jelentőségének erejét különböző szándékú felbukkanó fények derítik vagy szürkítik!
Szakadjon már fel végre a köd, mert így a lehetőségek is csak délibábként villanó elérhetetlen káprázatnak tűnnek!
Szakadjon már fel végre a köd, hogy a szavak igaz aromája ne váljon párás, dohos pinceszaggá!
Szakadjon már fel végre a köd, hogy száguldásunk végtelen iramában legalább a fékezés, a lassítás lehetősége meg legyen, mert nem baj, ha látjuk is nem csak tudjuk, hogy rossz az irány!
Szakadjon már fel végre a köd, hogy pontosan felfogjuk milyen világot teremtettünk magunk köré, hogy ne csak a ködlámpa szórt fényébe eső irányított részletek adják a teljességet!
Szakadjon már fel végre a köd, hogy az értékeket ne a zsebünkben turkálva akarjuk érezni, hanem látva, alkotva, megcsodálva gondolkozhassunk el rajta magunk!
Szakadjon már fel végre a köd, hogy az álmaink rózsaszínnek hitt permetege legyen az egyetlen, ami szemünk előtt lebeg, és a valós világtól néha picit a vágyainkkal elszigetel!
Szakadjon már fel végre a köd, mert egymásra kell találnunk, tiszta szemmel, hogy együtt gondolkozzanak végre azok, akik nem árnyékok mentén akarnak előre jutni!
Szakadjon, szakadjon, szakadjon már fel végre az a kurva köd, mert elég volt a sok ködös tekintet között a bennem megkötött gondolatok közösségében, a köd előttem s köd utánnam-ról szomorú slameket költeni!
