Nos korábban amikor rím nélkül akartam slam-et írni, sokszor elakadtam, és nem éreztem igazán. De most volt egy affér, amit hordoztam magamban, majd gyorsan kiírtam és nem lett rímes, de elmondja egész jól azt amit gondolok erről a dologról!
Belekönyököltek a bordámba!
Valaki azt gondolta jónak, de leginkább célra vezetőnek, hogy jól fejlett könyökcsontját egy arra számomra sosem alkalmas időpontban két érzékeny bordám közé helyezze.
És ami igazán nagyon meghökkentett, hogy ezt nem érdek nélkül tette. Bántott a felismerés, hogy a környezetembe olyan alakok keveredtek, akik csak a hajlított végtagjuk használatával képesek előre jutni! Most rajtam volt a sor, az én bordám állt a szakmai előrejutása útjába!
Naiv vagyok vagy csak magam köré gyűjtött emberi lelkek bárány vadsága puhított el, és hittem azt, hogy ezek a mozzanatok csak a brazil szappanoperák megírt kellékei, hogy az ármányos hazugság kitervelője csak egy Ármándo vagy egy Gonzulea lehet?
Lebőgötten állok és ostoba racionális érveimet teregetem szerte széjjel és próbálom mindenki számára elmagyarázni, hogy én csak a tiszta szabályok és az emberi tisztesség álságos ködében bolyongva nem vettem észre ezt a meglendülő könyököt és alapból persze tudom, hogy van ilyen és számítottam is rá de…
Dehogy számítottam, burokban élek, és a hitem is egy gyereké. Alkottam magam köré egy olyan világot, olyan kis mikro-környezetet, ami elhitette velem egy életen át, hogy a viták győztese mindig az őszinte és szakmailag, emberileg egyenes vonalat képviselő személy lehet, és ebben ömlengve nevettem azokon, akik elmesélték az irodai lét poklát, a mószerolást, a hátmögötti kibeszélést, az alátevést, meg a számomra eddig nem ismert mindenféle ocsmányságot.
Igen, ez az én hibám, most már látom, abszolút nem kellett volna korábban belenyugodnom, ha a kollegáimmal folytatott vita közben esetleg másnak a megoldása tűnt jobbnak! Harcolnom kellett volna, mert nehogy már ő megmondja, miért ért hozzá jobban! Mert többet foglalkozott vele, meg jobban képzett? Na és? Csak nem gondolja, hogy ez elég ahhoz, hogy neki legyen érdeme egy-két mihaszna jó ötletből. Sőt, igazából nem is kell volna megértenem senkit, simán annyira hülyének nézhetném őket, hogy ne is gondoljam át azt, amire próbálnának javaslatot tenni, teljesen felesleges az időpazarlás rájuk, velem kell foglalkozni, hogy mindenki lássa én igen, én nyomom, mert jobb vagyok. Vagy ha nem, hát akkor könyök!
Nos, ezt rontottam el, mert elhittem, hogy harmóniában, békében, odafigyelésben kijön a lényeg, esetleg kapok külső hatásokat, amik engem is jobb irányba sarkallnak és több mindent látok szélesebb körben!
De belátom, teljesen rossz úton járok, erre egyértelmű mementó a sajgó bordám, aminek érzete nem a testem felületén, hanem belül kínoz igazán. De legalább – mint mondani szokták – érzem, hogy élek.
Köszönöm kedves kollegáim!
