A ShowCase egy újabb slam kihívás! A téma adott és persze gyorsan eljárt az agyam körülötte. Ám ez volt az első szöveg, amit majd egy hétig nézegettem, olvasgattam, hogy végre elengedhesem. Valami újat akartam benne kipróbálni, ami kicsit rímtelenebb, de mégis mély.
Másnap
Zavart ébredésszerű jelrendszer az agyamban.
Valami történt tegnap.
A rendszer akadozva igyekszik beBootolni
De valami miatt kimaradnak lépések, szekciók és hibaüzenetek helyett emlékképek villognak.
Milyen buli lehetett az, ami után az ébredés előtti alfa out állapotban gyermekkorom hibái ballépései tépnek, és nem érzem olyan nagyon régnek, hogy elloptam a szánkóját annak a gyereknek.
A képek, emlékek meg csak peregnek.
Valami veszett tivornya, vagy valami kábító cucc hatásának bitója után ébred az ember ilyen bután, hogy nem érti, hogy a reggeli merevedésre sarkalló letűnt excsajok képe helyett most mi ez a lista, amin pityergő barátnőim mutatják sorra hibáim miatt elszenvedett lelki sebeiket!
Nem tetszik ez a helyzet.
Mégsem siettetem a kelést, bár már sejtem, elkerülhetetlen egy mielőbbi szemnyitással előidézett belső filmszakadás. De míg nem jövök rá, mi okozta ezt a teljesen lemerült állapotot, nem szembesülhetek a szempillák mögötti világ brutális erejével!
Ám nem javul az állapot.
Elvesztettem a koordinációt, hogy presszionált boldog foszlányokkal befolyásoljam a nyomasztó évekre szabdalt mozit a fejemben. Sorra kínoznak múltbéli hibáim, szüleimmel szemben elkövetett mulasztásaim, vitáim. Kollégáim megvető tekintete, mikor úgy elbántam azzal a titkárnővel.
Nem értem, sosem éltem hallucinogén dolgokkal, mi lehetett e behatás mi elért tegnap?
Valami megrendezett ítéltetés kínoz?
Rá kéne menni az ébredés további fázisaira, de ez nem így van. Ijesztő, de nincs hatásom a mozgásomra, a baj nagyobb, mint gondoltam. Ezt az ébredést nem én irányítom a tudatomban.
Már épp belül is majd’ sírva fakadtam bűnben élt életem felhasadó emlékei miatt, s a szemhéjam vastag sötétsége egyszer csak lassan fényt ereszt.
Ennek ereje kétségbeejtően ütemesen a nyíló világ felé mereszt minden érzéket, mi eddig kíváncsian kutatta, miért került elő a feledni kívánt múlt ennyire mutatva.
A fény ereje közben betölti a világot, de a tér nem jelenik meg a fényben.
A dimenzió elvakult a végtelen fehérségtől és a mozgásom egyszer csak hirtelen megindul. Olyan, mintha nem is feküdtem volna, hanem lebegve éltem át e zavart küzdelmet a fejemben, ami még utoljára rám emberként érzésekkel, büntetve hatott. Egyre inkább nem foglalkoztat már az, hogy mi történt, hogy most ez minek az eredménye, az se érdekel, hogy ezt most átélem, vagy további lázálom.
Azt érzem, hogy ebben a fényben, ami most fontos, a választ biztosan megtalálom!
Furcsán lassan egy sötétlő folt tűnik elő. Egy sziluett, aminek vonalait oly sokszor láttam, a köpenyt vagy lepelt, a hajat oly sokszor elképzeltem. Ahogy az arc, a lény kitakarja a fényt, olyan érzés tör rám, mint mikor anyám keltegetett egy békés nyári délutánon, hogy keljek fel uzsonnázni. Érdekes, ugyanaz a békesség kerített hatalmába. Mikor közeledik, egyre csak tör rám a nyugalom, ahogy a helyzetet végül ámulva felfogom. A találkozás nem véletlen, hanem csak az történik, aminek történnie kell. A kezét nyújtja és int, hogy induljak el vele a fénybe, mert megérkeztem.
Bűnös életem ellenére is látnom kell, megbocsátottak. Megváltott vagyok, mert tudom, van olyan lélek, akinek nem ez lesz az útja, aki bűnbocsánat helyett mást kap, van, akit nem fényben ér el majd az bizonyos másnap!
