Az Arany János általános iskola 30-éves évfordulójára rendezett öregdiák találkozóra írtam, mint visszaemlékezés és adtam elő igen nagylétszámú jó rég nem látott gyermekkori ismerős elött.
Látod, hogy összement minden?
Számtalanszor szaladtam végig a folyosón és mindig végtelennek tűnt
Az oldal lépcsőket róva is elfértem bárki jött szembe. Közben ámulva néztem tanáraim, ahogy a tisztelet és a tudás várából kilépve gondoskodón tekintettek ránk. Azt a tekintet csak most értettem meg, mikor már oly kicsi lett minden.
Az meg van, hogy kisiskolások kézen fogva sorban mennek át a függő folyosón és csodálattal várják, hogy milyen látvány lehet kilépni a lengő ajtó mögül, a felsősök világába?
Abba a mérhetetlen nagy aulába, ahol a karácsonyfa is felért sokszor az égig.
Mert akkor még ez mind egy nagy iskola volt. Egy csodás birodalom, ahol a pedellusnak saját lakása volt az étkező felett, és mindenki jóban akart lenni vele, a varázsbirodalmunk kulcsának őrzőjével.
Tanáraink, akik beleégtek emlékezetünkbe, hangjukkal, tekintetükkel, sokan mind épp pályakezdő fiatalként velünk együtt nőttek bele egy életül választott hivatásba.
Tablóként lebeg egy-két gesztusuk szemünk előtt és ekkor jövünk rá, hogy ők 8 évig a családunk tagjai voltak.
Volt szigorú apa, akinek eljárt a keze, ha túllépted a határt, de mégsem akarta perelni senki. Mert akkor ez még ilyen eszébe sem jutott egy átlagembernek és tudtuk, hogy ez kevesebb, mint amit otthon kaptunk volna.
Volt, aki szavaival dédelgetett, kezével ölelt, mint egy nagymama és annak is kedve volt a tanuláshoz, akivel otthon talán sosem tanultak.
Volt, aki viccet, örömöt-játékot lopott mindennapokba, és tőle kaptunk kedvet a sporthoz, művészethez, egyszerűen ahhoz, hogy emberek legyünk, mert emberek közt élni jó.
Hát tedd fel a kezed!
Tedd fel a kezed, ha volt piros nyakkendőd és tisztelegtél büszkén, az ünnepélyeken dobszóra úgy, hogy igazából nem tudtad pontosan mi ez az egész, de jó volt része lenni az egységnek!
Tedd fel a kezed, ha gyerekként te is itt készültél a farsangra, a ki-mit-tudra hetek át izgulva!
Tedd fele a kezed, ha vettél poharas tejet vagy kakaót a folyosón, padokon elhelyezett tejes ládákból vagy a tizes alatti tejboltban!….emlékszel a friss kifli illatára?
Tedd fel a kezed, ha álltál sarokban büntetésből, ha kaptál kokit, ha húzta meg a hajad az a fiú, akinek tetszettél, vagy bele vésted már valamelyik padba a szerelmed nevét!
Hát tedd fel a kezed, ha amikor ide bejössz te is egyből a faliújságot nézed, eszedbe jut, hogy nemrég még a te rajzodat csodálták ott a szüleid és te nagyon büszke voltál rá!
Most meg arra, hogy a gyerekedé van kint.
És ha most végig fent volt a kezed tedd fel a másikat is, hogy lásd mekkorára nőttél és mennyien vannak itt hozzád hasonló érzésekkel, akik ugyan így itt cseperedtek fel és lettek felnőttek.
Most igazán érezni fogod milyen szép volt és mégis mennyire összement minden.