Felkértek egy tematizált szöveg megírására, aminek egy részéből egy érdekes beállítású rövidfilmet fogunk felvenni, két tehetséges fiatal slammerrel és velem egy aluljáróban! Tetszett a szituáció, hogy a földalól ábrándozunk a repülésről, így hamar elkészült a szöveg és nagyon jólesett megírni!
Repülés
A tág tér, rét az égen, ég a vérem, légbe harap minden szusszant pillanat.
Nincsen határ, nincsenek falak a látképben minden távoli apró falat.
A madártejtávlat tetején mazsolának látszik az életed, felhő habokban úszva mérheted a mérhetetlent
Nem vonz a való, nem érdekel a szilárd talaj dala, ami száraz szilaj ara a földi lét kényszerében
S szerényebben számolod a szirén erényét, mikor lebegéssel szolgálod a tudatod kényét
Cseréld le a hétköznapjaid kopár szagát és éld a repülés reményét
Éld át a határtalant, éld át a boldogságot, ami talán az égben a tiéd
Vagy tiéd lesz, mert a mélyrepülés a valóság és ennek sikolya több mint nesz
Fent nem ér a sötét, se golyó se sörét s nem kell, hogy láss a sorok közé
Mert a légből kapott sárga lapot csak akkor oszthatod ki, ha legalább a tudatod szárnyal
Ha nem hadakozol, sok gonosz földi árnnyal és nem terheled magad hiába hiú vággyal
Hidd el a távoli látkép egyszer rémálomként rád lép, végül az ébredés lesz a zuhanás, s éles látással
Kelsz majd mély gátlással, elvegyülsz a sok szennyel, szutyokkal, hányással,
Elfogadod, hogy csikkek közt van az otthonod, a fényt a nap helyett szintetikus csövek szivárogtatják a légbe
És ez a folyamat már sajnos nem csak a tudatodban megy végbe!
Nem a felhő erős fodra hat ily keményen a tomporodra, csak a mozdulatlan ábrándvilág szögezett a lépcső hegyére
De ideje, hogy tedd a gondolataidat gyorsan a helyére.
Mert a fény, a szellő nem oly közeli jelen, csak az alagút végén pislákolva játszik veled s velem...
