Kimaradtam abból az új világból, amibe belepottyantam tavaly és idén mintha messziről TV-n nézném csak az eseményeket! Persze ennek legfőképpen én vagyok az oka meg azok a dolgok, amiket nem tudok elengedni! Nem tudom hány életre volna szükségem, amit parallel élnem kéne ahhoz, hogy minden, ami tetszik vagy érdekel kellő időt figyelmet kaphasson! De szerencsés vagyok, mert nem keresnem kell az élet izgalmas érdekes dolgait, csak beosztani az időm, hogy megélhessem őket.
Slamtelen
Olyan érzés, mint a pályaudvaron integetni a barátaimnak, akik épp kirándulni mennek, én meg dolgozni!
Olyan élmény, mint nézni azokat, akik jól keresve, számukra kedves munkát végeznek, én meg nem tudok mást, csak a fejemből kinézni meg drogozni.
Kimaradni valamiből, csak azért, mert több dolog van, ami hajt, az olyan feldolgozhatatlan belső vívódás, hogy már nem lehet fokozni.
Mint mikor a méhecske repked a réten és nem tudja melyik jóillatú virágot kéne először beporozni.
Van, hogy a haverjaid azt hiszik, csak a sör a kedvenced, ezért nem hívnak, ha mennek borozni
Pedig a faszt nem!
Úgy élem meg a posztokat, meg az eseményeket, hogy csak azért sem merem lájkolni, mert attól jobban fáj, hogy erről megint lemaradtam.
Hogy nem jelölöm be a "talán"-t sem, mert akkor minden újabb bejegyzés csak azt meséli, megint kimaradtam.
Pedig... ja írok és gyűlik a téma, de előadni nem tudom... még ma... meg holnap se... meg majd holnapután se talán, vagy az egész marad egy nagy talány, mert annyi dolog érdekel és azok miatt ettől megint csak elmaradok.
Nem vagyok művész, nem vagyok költő, mert akkor semmi nem érdekelne, se meló, se család, se snowboard... az a galád, elvitte 18 évemet... még szerencse!
És akkor ez a vívódás, a belső civódás, hogy akkor mi? Legyen vége már a szezonnak? Ó, ne! Hisz alig csúsztam. De a slamből megint kiszorulok a hideg hóra, s ha nem tudunk kitalálni valamit mindegyik jóra, hogy ott lehessek, ha reppen a szó, vagy ha éppen alkalmas az óra, hogy sziklán állva a deszkám suhogása adja a rímet a kanyar végére és szavakkal illessem a napot, ha meg volt a szépsége!
Jó mindegy... műcsarnok... ja... akvárium ... az is.... estek, vidéki felolvasások, pezsgő slam élet uuuh. Hát mi ez... tököm... ez a dilemma igazán!
Nem, ez igazából szerelem, és a legaljasabb fajta ez a bigámia, de ha őszinte akarok lenni magammal, ez annál súlyosabb, az életem maga a poligámia.
És ha nem így élek, akkor nem én vagyok,mert mindennapom ezektől ragyog. Meg ha a jóistentől még egy kis erőt és időt kapok, élvezem, ha nézhetem, meg legfőképp ha élhetem mindazt, amire ráébredtem, hogy szeretem és tetszik. De ha jól szervezve domborítok náluk, néha összejön, hogy minden vágyam tárgya egyszerre csak velem kel és fekszik.
