A februári francia túránk egy fontos és hosszú eleme az utazás. Amilyen nyomasztó, annyira várjuk és olyan hamar merül feledésbe az összes nyűgös perce. Aki ezt már végigélte érti, aki nem, annak egy kis előzetes.
Úton
Már a kocsiban ülsz, homlokod a hideg párás üvegnek nyomva
Az elmúlt napok forgatagán, nyűgjén, baján merengsz, de ez mind egyre tompa
Eltűnő, távolodó, halkuló érdektelen múlt,
Mert most már a tested a jobb hátsó ülésbe simult
És tudod, hogy úton vagy
Az előtörő nyugalom most még nagy
Az út szélén a szalagkorlát mögötti világ sebesen
Halad visszafelé, hogy eléd hozza, amit igazán kevesen
Értenek, mert ez, amit csak te tudsz összerakni, meg a véletlenek,
Már ha véletlen lehet az, hogy minden évben ekkor,
Mindig ugyanezen az úton, ugyanezzel az érzéssel, ugyanezt a tájat bámulod
És benned a gondolatok is ugyanazok, kéretlenek
Ahogy fogy a táv, mögötted egyre hosszabb autópálya kanyarog
Meg persze az otthon hagyott dolgok csekklistája a fejedben kavarog
De nem hiszem, hogy valami kimaradt, nem szokott,
Mert, aki ezt évről évre megteszi, az mindent elhozott
A végtelennek tűnő útszakaszon egyenletesen, unalmasan suhan a kocsi
És nem vagy ideges miatta
A helyzeted olyan, mint a heroinfüggőé, aki már telefonon lebeszélte a dealerrel, hogy megy
A cucc ki van készítve és a pénz is a zsebében, hogy kifizesse
Teljesen fölösleges a stressz, mindenkinek ez az érdeke, hogy a kocsi mielőbb kitegye
Ott ahol a hegyek tövében az égre nézve megjön a flash
Csak ezt neked nem tű szúrja, hanem a liftes enged, hogy mehess
Hogy ég és föld között lebegve a lábad nyugodtan leengedve
Vontasson a végtelenített pálya alatt úszó gálya
S akit szállít, a végén már meg se várja, hogy a gondola elérje a kijelölt zónát,
A gondolata már szárnyalja a havas rónát
És beüt menny
Szóval nem vagy ideges, Velence, Piacenza
A két nagy fa a szalagkorlátok közt, formája Afrikát idézi
Bárki erre jön, mindenki megnézi
Vagy 26szor láttad, és alig várod, hogy megint
De nem vagy ideges, már nem sok van vissza és Milánó
Csak ne most legyen dugó!
A tökömnek van kedve itt nézni a digókat, ahogy a sok szakadt verdával index nélkül előzgetnek,
A mai napon az autópályát is mellőzhetnék
Majd ezer kilométer nem a világ, de hol van már Torinó?!
El ne szúrd a lehajtót, te sofőr anyaszomorító
Jusson eszedbe, arról, amit nem használtál reggel, tudod a fésű
Mindenki tudja, hogy csak egy kis tábla jelzi, arra van (frejus) Frézsű
Már látom a hegyeket, a milka csoki reklámjából ismeri ezt mindenki
De én nem! Én látom minden nap 17 éve
Elég, ha becsukom a szemem!
Ne már, hova pöcsölünk ennyit, pont nem érdekel, hogy másoknak ez 14-15 óra
Az én idei álmom kell, hogy mielőbb váljon valóra
Igazából nem vagy ideges sokat jársz erre
De szerintem ezt a kanyart elcsesztük, kérdezzük meg, akkor merre?
Látod, ez az a fakapus város, aminek fele olasz, fele francia
Innen a szerpentinek és majd megállunk egy jó helyen, ahol van pia
De menni kell, az ablak megszáradt a 12 óra szagától, már néhol szalagkorlát sincs
Csak hegy, völgy, szakadék, a szűzhavas tájakon keresed a magadét
De még egy óra vagy több, ha hiszünk a gps-nek
A többiek még biztos valahol csak félúton lesznek
Mikor végre megérkezel, és ha kiszállsz, kell 20 perc, hogy meg tanulj újra járni
Egy ilyen út után szinte élvezet bármi
De most már látva, hogy itt vagy, sokkal könnyebb várni
Hogy másnap a világot reggeli szikrázó fényben lássad
Hogy meginduljon veled az új élményre minden társad
Hogy tompa emlékké most a hosszú út halványuljon
S a tér, az idő egy hétre újra végtelenné nyúljon
