Régen bennem a téma, és eljutottam oda, hogy nem tudtam más szöveget elkezdeni, amig ezt ki nem írom magamból...
Alapvetően szerencsés vagyok.
Az én koromban már keveseknek vannak nagyszülei. Nekem még van egy nagymamám. Fenn a lakik a hegyen Budán.
Ez nem a szokványos öregedő nagymama kártya. Ez nem az a sztori, amikor az elmúlás árnyékát rettegem.
Ő jól van, és nemrég töltötte be 88-ik életévét.
A baj velem van. Mert ez a hiba múltban keletkezett és nem tudok vele mit kezdeni.
Ő ugyan olyan átlagos panaszkodós, azért néha mosolygós nagyi, mint a többi. Aki ugyan 25 éve elvesztette a párját, de mégis úgy beszél róla mintha tegnap lett volna.
Történeteiben a múltra emlékezik, de csak arra, amire szeret, vagy amire akar.
Első házasságából két lánya született, az egyik az anyám.
Ő azt mondta, a gyerekkorában történt dolgokat még magának sem meri felidézni, nem hogy nekünk elmesélni.
Ő azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy valaki bánhat így a saját gyerekeivel.
Anyám nővére, fiatalon férjhez ment és azonnal Svédországba költözött. Amíg a mama él nem fog haza látogatni.
Felnőttként stabil élettel, egzisztenciával, pszichológus segítettségével igyekszik még néha ma is feldolgozni a múltat,
Mama második házasságából született fiúgyermek a család gyöngyszeme volt, aki miatt felülíródott minden a józanész határain túl is.
Felnéztem rá gyermekként nagyon. Ő volt az a korai vállalkozó, aki szememben „a bármit elérhetünk” idol volt.
Nem haragszom rá a történtekért.
Nem haragszom azért, hogy végül mindenkit becsapott és mikor segítséget kértem engem is átvert
Nem haragszom azért, hogy amikor szorult a hurok a nagymamám házát eladta, hogy mentse a bőrét.
Nem haragszom, azért mert az italhoz és a gyógyszerekhez menekülve rekesztette ki végül a valóságot.
Csak azért haragszom, hogy egy összetartó nagy és szép családot zilált szét romjaira.
A Mami, a Mami ebben nem látja a saját felelősségét. Ha szóba kerül a múlt, mindig van egy halk „az nem úgy volt sztorija” és szegény öreg áldozatként menekül, az emlékei elöl.
Nem szerepem ítélkezni. Nem tehetem meg, ezt majd egy felső hatalom a kellő időben megteszi.
Én csak nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. Van egy nagymamám. Már csak egy. Fenn a lakik a hegyen Budán.
Része a családomnak, része az életemnek, emlékfejlődésem egyik fontos szereplője.
De nehezen tudok felé menni. Nagyon súlyos és mély kétségeket hordoz, amikor az anyámra gondolok és az ő gyerekkorára.
Felhívtam a mamit a születés napján.
Nem volt túl jól, picit megfázott.
Boldog születésnapot kívántam neki.
Nagyon örült, hogy hívtam és azt mondta nagyon szeret minket….