Gaboard nem megszokott dolgai...

Lehetne óriás költői körmondatokkal leírni miért is hoztam létre ezt a Blogot, de a mély gondolatok inkább maradjanak a későbbi tartalomra! Belefutottam valamibe, amit rég óta fontosnak éreztem, érdekesnek tartottam, de nem volt időm lendületem komolyabban élni vele! Most viszont több olyan körülmény összeállt, ami kapcsán úgy döntöttem jobban akarok ezzel foglalkozni! Azok akik ebben már elismertek és jók azok a Slam Poetry elnevezést használják e műfajra, de én még csak túrista vagyok, aki azzal a szándékkal látogat el erre a földre, hogy ha jó itt letelepszik, de addig is szívesen jön nyaralni ide! Van már pár iromány melyre többen kíváncsiak, így ezt itt szeretném őrizni és megosztani másokkal, valamint leírni a születéseik körülményét! De persze gyakorlom elmondani is, hisz ez onnan lesz igazán értékes, ha nem csak a tollam ad életet a soroknak, hanem a hangos lényem is! Nem terveztem soha, hogy blogom legyen vagy naplóm, de ha így alakult akkor legyen saját élete...

Friss topikok

Címkék

Batta Slam 2018...

2018.12.18. 18:10 Gaboard

Egy régi felvarrat szöveggel készültem a batta slamre, de a sors közbe szólt így azonnal kellett írnom egy újat!

 

Fiatalon mindig harcban álltam apámmal

Nyilván ez egy alap lázadó kor, én meg mindig is egy alap lázadó voltam

Ha mérges voltam rá úgy hívtam ” hogy mi van blokkos”

Hogy lehet 20-30 évet eltölteni egy üzemi blokkban?

Csak a kényelem, a komfort, meg a kiszámíthatóság mi?

Intézmény függőség!

Én 1993-ban kezdtem el dolgozni, mondjuk úgy a verseny szférában.

Műszaki környezet meg ilyesmi, én ilyen vagyok

95 február 20 pedig a meghasonlás dátuma, amikor én magam is ugyan annál a cégnél, egy üzemi blokkban találtam magam.

Biztos mondta apám belül, hogy na, ugye, bár inkább csak arra gondold, hogy legalább biztonságban tud engem.

De nem akartam elfogadni ezt a helyzetet, munka mellett vállalkoztam, főiskolára jártam, tanultam angolul, és minden létező tanfolyamot és képzést elvégeztem a cégnél és hipp hopp eltelt 20 év.

Ekkor azt gondoltam értem a rendszer működését és visszaigazolásként komoly pozíciót kaptam, végre kiteljesedhettem!

Alkothattam, emberek tanultak tőlem, motiválódtak, a rendszer fejlődött, gépek berendezések születtek, új üzletág, új remény, rengeteg siker.

Vele párhuzamosan új stratégia és új érdekek is kirajzolódtak, a valakinek a régi barátságai és kapcsolatai mentén.

De ebben már nekem nem volt szánva szerep.

Rájöttem, hogy csak most látom át a rendszert valójában.

Mert ugye…

Valaki mindig kell, aki nem ért hozza, de jók a kapcsolatai. Valaki mindig van, aki nem fogja a lényeget, de ő dönt. Valaki mindig lesz, aki a helyetted sokkal jobban tudja…….. eladni, amit te elértél.

És persze biztos le lehet hajtani a fejet és beülni egy íróasztal mögé kussban, de akkor, akkor megint legyen, Na ugye?

Ne haragudj apa, de nem kell többé a komfort, nekem más példát kell mutatnom.

Nem adhatom el azt a tüzet, ami eddig hajtott.

Intézmény függőség, bazmeg ez tényleg szar és a francba tényleg fáj.

 De nem, ez a vég tényleg sokkal jobb lesz kezdetnek, mert szilárd talajról még jobban lehet rugaszkodni és stabilabban érkezni.

Egy másik munka világba, egy másik városba vagy akár másik országba

Emlékeztek?

3-5-10

Mert az okmányirodában azt mondták, hogy az útlevél kiváltása 3-5 vagy 10 évre lehetséges.

Fél éve lüktet bennem ez az információ

23 és fél év után ma volt az utolsó munkanapom!

img_8987.JPG

Szólj hozzá!

Manó slam...

2018.11.14. 14:41 Gaboard

Közeleg az év végi batta slam és lányaim azt mondták szívesen fellépnének ott. Nem kis feladat, de majd kiderül megoldják-e. Nincs elvárás csak ha élvezik akkor legyen belőle színpad...

Együtt: Sziasztok,

Zsófi: Azért lépünk most itt fel, mert Apu azt mondta nagyon cuki lenne, ha mi kezdenénk az estet

Lili: Igen cuki, bár én már legkevésbé sem szeretnék cuki lenni, De Dzsó lehet még az

Zsófi: Szerintem attól még lehetsz cuki te is, tudod, megéri!

Lili: Jó akkor most mi..

Együtt: nagyon cukik vagyunk.

Lili: Sztem dobjuk is ezt a témát vannak itt fontosabb dolgok.

Zsófi: hát igen azok vannak

Együtt: ugyanis mi hátrányos helyzetűek vagyunk.

Lili: Jó nem anyagilag meg ilyesmi.

Zsófi: boldogok vagyunk, mert van apánk meg anyánk

Együtt: DE!....Mi egy szlemmer lányai vagyunk!

Lili: Azért ezt lássátok be nem olyan könnyű élet

Zsófi: Hát nem az!

Lili: Fater folyton magába beszél,

Zsófi: meg a telefonba diktál és írogat.

Együtt: Meg gyakorol, gyakorol, gyakorol….

Lili: Szerintem rém unalmas

Zsófi: szerintem annyira nem, de mire sikerül neki bemagolnia 2 versszakot kívülről

Együtt: a Család már fejből tud négyet!

Zsófi: én amúgy szeretem a slamet! Szoktam otthon én is gyakorolni, Csak elő veszek egy rossz régi mikrofont és megszáll az ihlet!

Sziasztok! Nagy-Király Zsófi vagyok, azért vagyok itt, de hát tudjátok. az élet olyan változó egyszer fent egyszer lent. Vagyis egyszer ülök, másszor állok. szerintetek most mit csinálok, természetesen ülök..

Szóval apám azt mondja legyek színész, de még nem tudom..

Lili: De én tudom, egy ilyen család mellett nem lehetek más csak állatorvos! Legyen majd valaki, aki képes őket kikezelni ebből a kerge marha kórból.

Zsófi: Jaj Lili ne legyél, már ilyen realista arra ott van anyu.

Lili: Még jó, hogy van valaki…valaki aki figyel a családra amíg én intézem a napi legfontosabb ügyeket a TV előtt, a messengeren meg azokon az appokon amikről anyuék nem is tudnak.

Zsófi: Ja egyszerre csajos zene meg csevegés…Just in Viber mi

Lili: Ezt te még nem érted még kicsi vagy.

Együtt: igen mi még mind kicsik vagyunk, meg cukik és igyekszünk nagyon jól viselkedni.

Lili: És persze nem beszélünk csúnyán

Zsófi: mint apu mikor slammel

Lili: Dzsó sztem ennyi elég lesz.

Zsófi: Jó, de mit ígért apu, ha cukik leszünk?

Együtt: Hát egy egy ezrest…hahó fater hol pénz?

 fullsizerender_3.jpg

 

 

Átírva csak egyszemélyre:)

Sziasztok,

Úgy volt, hogy ma este együtt lépek fel a nővéremmel az volt az apu ötlete, hogy az giga cuki lenne, ha így kezdenénk az estet.

De ő nem akar cuki lenni pedig azt mondta apu, hogy ad egy-egy ezrest, ha beadjuk ezt a dolgot.

Én meg nyilván nem hagyom ki ezt kis ziccert

Van az a pénz amiért cuki vagyok, ha kellJ

De szerintem dobjuk ezt a témát vannak itt fontosabb dolgok.

Például, hogy mi hátrányos helyzetűek vagyunk.

Jó nem anyagilag meg ilyesmi.

DE!....Mi egy szlemmer lányai vagyunk!

Azért ezt lássátok be nem olyan könnyű élet

Fater folyton magába beszél,

Meg a telefonba diktál és írogat.

Meg gyakorol, gyakorol, gyakorol….

Lili szerint ez rém unalmas

Szerintem annyira nem, de mire sikerül neki bemagolnia 2 versszakot kívülről

Család már fejből tud négyet!

Én igazából szeretem a slamet! Szoktam otthon én is gyakorolni, Csak elő veszek egy rossz régi mikrofont és megszáll az ihlet!

Sziasztok! Nagy-Király Zsófi vagyok, azért vagyok itt, de hát tudjátok. az élet olyan változó egyszer fent, egyszer lent. Vagyis egyszer ülök, másszor állok. szerintetek most mit csinálok, természetesen ülök.

Szóval apám azt mondja legyek színész, de még nem tudom.

Viszont azt is mondta, hogy itt ma este nagy sikerem lesz és állva, mondom, állva tapsol majd, a közönség akkor felléphetek vele az országos team szlem bajnokságon.

Na hogy látjátok? Van helyem a színpadon?

 

Szólj hozzá!

Friend Brand...

2018.10.29. 13:30 Gaboard

Felkértek egy kiállítás megnyítóra, és mivel nagyon tisztelem az alkotó művészetét szívesen válalltam el...

Hölgyeim es uraim!

Kérem, jöjjön közelebb mindenki

Különösen az, akinek van, mondjuk adidas cipője

Esetleg valakinek Nike?

Szívesen néznék a szemébe annak, aki vásárolt már a Westedben vagy a Camponában. Hét akkor kérem, jöjjenek ide önök is!

Közelről is megnézném azt, aki netán a CBA-ban a Spárban vagy az Aldiban szerzi be napi betevőt!

Megkérdezhetem, ki milyen autóval jár?

Suzuki, Audi, BMW?

Ha volna rá keret Monet vagy Manet képet vennének befektetésnek?

És miért?

Miért beszélünk állandóan ilyen fantázia nevekről?

Az megvan, hogy ha azt mondom mirelit mindenki a fagyott élelmiszerekre gondol, sőt a nagymamák minden hűtött cuccot így hívnak.

Ezzel az erővel hívhatnánk minden festményt, amin esznek Leonardónak vagy minden sportos napszemüveget Oakley-nak!

Belénk égett szavak határoznak, ismert jelekkel teli az élet

Jóval, rosszal párosított, színek, formák s úgy rendezi a képlet

Hogy a megtapasztalt élmény legyen legközelebb az alap

Ha meg látom kiírva, hogy McDonalds a szám rögtön másképp harap.

Egyszerre emészt fel minket a márkanév és ad irányt, hogy megtaláljuk, ami nekünk jó es fontos!

Na és hát valljuk, be ezért vagyunk igazából ma itt és beszélek erről pont most.

Mert belém égett a stílus, belém égtek a formák, amikre csak a kreativitás hat és nem a mindennapi trend

Én, ha falakra nézek olyan képeket látok, amik mind egy személyre összpontosulnak és ez mar nekem egy örök brand

Repkedő manókbòl lakfilces egyedi színes vonalak, bármit megformáló szél futta fák és sapkák,

Amik képesek szimbolikus pici világba sorolni mindent, amit az alkotó megél és lát.

Ez a jelenség már biztosan fenn marad, most még csak nekünk, lokálpatriótáknak, de a világ is szép lassan felfedezi majd magának milyen érték született a három kemény árnyékában és lett önálló, őszinte kitartó és mindenkit felvidító élmény!

Anya láttad azon a képen azt a kis madarat?

Nézd az ott egy pici kutya!

Ez Egy autó, de jól néz ki.

Ha ezt a természetes hangos alapzajt lehetne marketing csomagba pakolni, mit írnánk a papírzacskóra?

Mi lenne a márka neve, amire büszke, aki megélte?

Szerintem ma itt, akik vagyunk

Feliratok nélkül is pontosan tudjuk

Es ha most segítetek, hangosan ki is mondjuk.

Hogy a jelenség a márka a brand védő neve nem lehet más Csak az a valaki,

Akit úgy hívnak, mondjuk ki együtt

Ő a Varga Laci

Csak ezt, fémjelet nem menő fényreklámok hirdetik, hanem Laci saját belső valója itt a falakon képein keresztül!

Köszönöm

 img_8915.JPG

Szólj hozzá!

Utórezgés...

2018.10.16. 10:38 Gaboard

A 7. OB döntő számomra nagyon nagy élmény és siker volt. Azonban a győztes személye elég erősen megosztotta a Slam közösséget. Valójában mérlegre tette azt az egyezményesen hirdetett ideológiát, amit ez a műfaj kezdettől fogva a magáénak tart. Az ELFOGADÁST!

 

Ismertem egy papot

Református volt azt hiszem

Imádott prédikálni

Arról, hogy a problémáinkról merjünk beszélni

Hogy isten előtt egyenlőek vagyunk

Hogy béküljünk meg egymással

És hogy fogadjuk el a sorsunkat, a gondok nem mások miatt vannak

Ja meg azt is, hogy ne legyünk irigyek egymásra

 

Igen ám, de közben az orvoshoz protekcióval járt

 A szomszéd falu plébánosával nem beszélt, egy régi sérelem miatt

És meg volt győződve azért nem járnak elegen templomba, mert útközben van a kocsma...

 

Ezt egy jó ateista slammer közegben, havi klub témának jól szétszedné mindenki

 

De mi van, ha nem is torzít annyira az a görbe tükör?

Mi van, ha csak a szerep más?

Mi van, ha prédikátor lét a cél érdekében mindent szentesít?

Ti mit gondoltok arról, hogy hitelesség?

Mi lenne, ha holnaptól csak arról írhatnátok, amiről eddig még nem?

Miről írnátok?

Miről fogtok írni?

Ha majd elfogynak a testi bajaitok, amiről időmértékeset lehet verselni

Ha már lesz annyi csajotok, hogy a balek magány már nem lesz akkora poén

Ha a szorongásotok minden vélt es valós gyötrelmét ki írtátok már

Ha már az összes felmenőitek hiányát el könnyeztük?

Mi lesz majd az új téma? Vagy inkább keringessük ezeket időről időre?

Nem baj ez amúgy, de hidd el, Létezik más is!

Van még olyan sztori, ami nem azért lesz hatásos és hangos, mert az csak attól lesz eladható?

Van még olyan kimondatlan mélység, ami, csak ha természetében elő tör is felébreszt egy generációt?

Nem sírom vissza a slam őskort, de az van, hogy létezik téma a szűk baráti kört elismerésre mozgató dolgokon kívül is.

Amikor egymás hátát lapogatjátok elismerően, mert valaki a sanyarú sorsú hátrányos helyzetről szóló sztoriát épp előadta, akkor nézzetek a padsorok köze, hogy kit felejtettek ki az ölelésből?

Gondoljátok át, hogy a baráti kötelek elég tág-e ahhoz, hogy továbbra is megértőnek es toleránsnak érezzétek magatokat?

És hogy valakinek élete csúcspontján kiremegett izzadságán nevetve, még mindig kimondhatóak-e azok a szavak, hogy elfogadás és tolerancia?

Tudjatok ebben Az országban mindenki, ha bele kóstol valamibe az már ért hozzá.

Ha már ért hozza, akkor véleménye van, ha mar véleménye van, bírál.

Ha mar bírál, akkor elítél és már meg is jöttünk!

Ezt ismeri mindenki ez a magyar futball!

Asszem túl vagyunk a kezdő rúgáson döntsétek el kell-e nekünk a Slam színpadon focizni?

Szerintem nem!

Akkor, ha lehet, öleljetek mindenkit az öltözőbe, pláne ha örök meg nem értett hátvédként berúgta élete első gólját!

Lehet, hogy őskövületnek tartasz, de szeretem azt, ha senki sem felejti el honnan jött és miből lett

De mondtatnám ezt egy idézettel is...

 

"En ne lennék konzervatív?"

 img_8874.JPG

Szólj hozzá!

Merre tovább?

2018.10.01. 14:46 Gaboard

Az OB döntőjébe bekerülve egy sajnálatos együttálás kapcsán a család jövője lett a téma. Minden sora élő dilemma:(

 

 3-5-10

Egy temetésen állsz, szíved össze szorul és kicsurran a könnyed.

Jó szomszéd volt, egy igazi rendes ember. A fájó érzés párszor felerősödik benned, végül azt érzed, hogy már nem is miatta. Hanem, hogy ez veled is meg fog történni.

Csak bízol benne, hogy nem mostanában.

3-5-10

Egy búcsú buliban állsz, a szíved összeszorul.

Nem sírsz, hisz nem halt meg senki

Legalábbis kívülről nem. Csak épp külföldre megy dolgozni, lakni, élni.

Lehet egyszer neked is menni kell? Reménykedsz benne, hogy nem mostanában

3-5-10

Az irodádban állsz és rájössz, hogy egy burokban éltél.

Hittél a munkádban, a kitartásban, és hogy a teljesítmény nem marad érdem nélkül.

Össze szorul a szíved, legszívesebben sírnál

3-5-10

De, ha valami értékeset hozol létre…… az már számítani fog! Az másokat is érdekel. Arra mindig van egy új terv.

Te tényleg azt hiszed, a kis deviáns kreatív világod majd szabadon alkothat?

Dehogyis…

3-5-10

Valaki mindig kell, aki nem ért hozza, de jók a kapcsolatai. Valaki mindig van, aki nem fogja a lényeget, de ő dönt. Valaki mindig lesz, aki a helyetted sokkal jobban tudja…….. eladni, amit te elértél.

Összeszorul a szíved, de hiába is sírnál

3-5-10

Ez csak egy adottság. Ez csak egy ország. Ez csak egy nemzeti mentalitás. Ez csak egy érdek.

Ezt bele kiabálni ebbe a nagy terembe ez nem bátorság.

Ez csak felismerés. Ez csak feladás.

Ezzel az érzéssel ezrek mosogatnak Londonban

3-5-10

Azon tűnődsz, ha te is el indulsz vajon, neked is lesz búcsú bulid?

Tényleg, van olyan, hogy búcsú buli szervező szolgáltatás kivándorló magyar családoknak? Hmm?

3-5-10

Mert az okmány irodában azt mondták

Az útlevél kiváltása

3-5vagy 10 évre lehetséges.

Most akkor 3-5 vagy10? Ha 10, akkor az 33.

33ezer forint egy 4 tagú családnak, hogy ha kell, el tudjon indulni bárhová.

 

A gyerekek néznek rád, nem értik az egészet.

Az asszony szeme könnyes, a te szíved pedig szorul össze, egyre jobban.

Most akkor?

3-5 vagy 10

Tudom, mit gondolsz!

Hogy Európába, Európába nem is kell útlevél

 

Most még oda nem, de vissza, vissza mikortól? 3-5 vagy10

 

 

image.jpg

Szólj hozzá!

Family frost..

2018.02.07. 11:18 Gaboard

Régen bennem a téma, és eljutottam oda, hogy nem tudtam más szöveget elkezdeni, amig ezt ki nem írom magamból...

 

Alapvetően szerencsés vagyok.

Az én koromban már keveseknek vannak nagyszülei. Nekem még van egy nagymamám.  Fenn a lakik a hegyen Budán.

Ez nem a szokványos öregedő nagymama kártya. Ez nem az a sztori, amikor az elmúlás árnyékát rettegem.

Ő jól van, és nemrég töltötte be 88-ik életévét.

A baj velem van. Mert ez a hiba múltban keletkezett és nem tudok vele mit kezdeni.

Ő ugyan olyan átlagos panaszkodós, azért néha mosolygós nagyi, mint a többi. Aki ugyan 25 éve elvesztette a párját, de mégis úgy beszél róla mintha tegnap lett volna.

Történeteiben a múltra emlékezik, de csak arra, amire szeret, vagy amire akar.

Első házasságából két lánya született, az egyik az anyám.

Ő azt mondta, a gyerekkorában történt dolgokat még magának sem meri felidézni, nem hogy nekünk elmesélni.

Ő azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy valaki bánhat így a saját gyerekeivel.

Anyám nővére, fiatalon férjhez ment és azonnal Svédországba költözött. Amíg a mama él nem fog haza látogatni.

Felnőttként stabil élettel, egzisztenciával, pszichológus segítettségével igyekszik még néha ma is feldolgozni a múltat,

Mama második házasságából született fiúgyermek a család gyöngyszeme volt, aki miatt felülíródott minden a józanész határain túl is.

Felnéztem rá gyermekként nagyon. Ő volt az a korai vállalkozó, aki szememben „a bármit elérhetünk” idol volt.

Nem haragszom rá a történtekért.

Nem haragszom azért, hogy végül mindenkit becsapott és mikor segítséget kértem engem is átvert

Nem haragszom azért, hogy amikor szorult a hurok a nagymamám házát eladta, hogy mentse a bőrét.

Nem haragszom, azért mert az italhoz és a gyógyszerekhez menekülve rekesztette ki végül a valóságot.

Csak azért haragszom, hogy egy összetartó nagy és szép családot zilált szét romjaira.

A Mami, a Mami ebben nem látja a saját felelősségét. Ha szóba kerül a múlt, mindig van egy halk „az nem úgy volt sztorija” és szegény öreg áldozatként menekül, az emlékei elöl.

Nem szerepem ítélkezni. Nem tehetem meg, ezt majd egy felső hatalom a kellő időben megteszi.

Én csak nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. Van egy nagymamám. Már csak egy. Fenn a lakik a hegyen Budán.

Része a családomnak, része az életemnek, emlékfejlődésem egyik fontos szereplője.

De nehezen tudok felé menni. Nagyon súlyos és mély kétségeket hordoz, amikor az anyámra gondolok és az ő gyerekkorára.

Felhívtam a mamit a születés napján.

Nem volt túl jól, picit megfázott.

Boldog születésnapot kívántam neki.

Nagyon örült, hogy hívtam és azt mondta nagyon szeret minket….

img_7546.JPG

Szólj hozzá!

Mindennapok harca..

2018.01.20. 14:39 Gaboard

Eredendően a Gödöllői slam Lázadás témájára íródott szövegként kezeltem, de annyira sokat mutat belőlem, hogy valószínűleg több helyen is el fogom mondani...

 

Úgy gondoltam most egy picit visszaveszek

Hagyom, hogy lenyugodjon a pulzusom

Mintha gondolatban hatra dőlnék

Mintha nem zavarna, a beleszarok közöny

Csenge azt mondta a múltkor, hogy en mindig rá csavarodok egy témára és nem tudom elereszteni

Én azt tanultam, hogy a visszajelzéseket meg kell érteni, be kell fogadni, feldolgozni és a javunkra fordítani

Én pedig igyekszem mindig picit jobb lenni

Bár van, hogy tényleg néha elragad a flow

Tudjatok, két dolgot viselek nehezen, az ostobaságot és a tehetetlenséget

Néha annyira, hogy egekig szökik a vérnyomásom, erősen éles lesz az arc mimikám és van, hogy a szavak végen elnyeli a betűimet a düh.

Próbálok mindig egy picit jobb lenni, de ha ennek is ellen állok?

Hogy segítek ellen állni a hétköznapi támadásoknak, amik miatt egyre több az ostoba es a tehetetlen ember.

Egy korombeli elismert, de hétköznapi szókimondónak, aki normál értékrenddel, stabil egzisztenciával él, annak kutya kötelessége, hogy ép ésszel tiszta, gondolatokkal jelenjen meg a potenciális gondolkodó társai tudatában.

Egyrészt hogy tudjak nincsenek egyedül, másrészt erőt merítsenek a bizonytalanok meg, hogy igen ki mondjuk együtt, ez sajnos valóság, nem valami ócska vicc!

Pedig de jó lenne, ha az lenne, ha nem kínunkban röhögnénk, hanem mert tényleg kibaszott vicces.

De sajnos semmi vicces nincs abban, ha napról napra többen hiszik el a központilag skandált hazugságot

Semmi vicces nincs abban, ha az oktatás szintjét letolva csökkentik a tisztán látáshoz szükséges kompetenciát

Semmi vicces nincs abban, ha nyugalom vágy hamis komfort érzetében ringatnak egy nemzetet es ellopjak mindenét

Semmi vicces nincs abban, hogy aggódnom kell a munkámért, miközben ezt előtettek kimondom

Mert hát ebben az egészben talán pont mi vagyunk csak viccesek, hogy még mindig csak beszélünk róla

Pedig hát....

Na, igen ez az, amiről beszéltem

Próbálok mindig egy picit jobb lenni

Igen néha tényleg elragad a flow

Mindig igyekszem ennek ellenállni

De azt gondolom, én csak így tudok a hétköznapokban ennek az egész szánalmas rendszernek valójában ellen állni

Tudtok adni egy cigit? Most úgy felgyújtanék valamit ...jöttök ?

 

35kj9vb1fw1y.jpg

Szólj hozzá!

Hello Wien...

2017.11.21. 08:33 Gaboard

Szegedi Halloween témájú slamre iródott erősen személyre szabott szöveg lett, ami egy élménycsomagot karíikíroz ki..

 

Egy sötét őszi este volt…

A levelek baljósan sodródtak keresztbe az úton, miközben haladtam az ELTE budai kollégiuma felé...

 Itt most jól jönne egy dramaturgiai alapú farkas üvöltés...na, mindegy –

Talán akkor meg megúszhattam volna, vagy lehet, csak elodázza a rémület kezdetét, de ez akkor mar mindegy volt, minden meg volt írva...

Nyirkos dohos pince folyosókon haladtunk az épület gyomrába, ahol mar gyülekezett pár áldozat.

Mi csak slammelni akartunk, szegények meg szórakozni szerettek volna.

Ez nem is lett volna gond.

De a végén Pion Pisti elkövetett egy végzetes hibát és ezzel a sorsunk megpecsételődött!

 Annyit mondott: Hello, sziasztok, srácok! Ha van, valakinek saját szövege jöjjön ki, mondja el!

Kis cingár zavart legények álcázva elő bújt a hátsó sorból egy fura lény.

Botszerű ujjaival gyűrött sárga lapok közt kotorászott és végül elkezdte...

És akkor Mindannyian elvesztünk.

Elvesztünk egy audiovizuális repülő út élményében, amiben csak halottak voltak a fedélzeten és dubstep szólt.

Szuicid mélységbe zuhant elménk első megrettent állomása volt ez az este.

Ettől kezdve már semmi sem volt ugyan az! Ő mindenhol ott volt.

Binearis hangulatjel rendszere mentén lüktető sápadt fojtott mosoly sugárzott belőle és ki tudja mit tervez ízű kratom teával nyújtotta a számsorban következő egyesek gyakoriságát.

De amikor nullába fordult az értek lánc öngyűlölő Mr. Hyde lett és a mélyben őrjöngő tombolásat tudat láncoló szöveg gejzírkent szabadította a gyanútlan Slammer világra.

Azóta garázdálkodik szabadon a jól is, mert társaság. bipi depi a szomi nyomi, a lehányt bokor, Tőzsérke a meleg galamb es a többiek...

Egyszer utaztam vele egy kocsiban! Szólni se mertem!

Szólni se mertem, míg nem ivott meg két sört. De aztán újra békés dr. Jekyll-ként tettem ki a Móriczion, még a sajtburgerem is odaadtam hálából neki, hogy megúsztam.

Nem rég Pszichológia tanulmányait a fekete mágia szintre edzve elérte egy Slam OB-n, hogy a Bárány Bence időmérőjét a midiklorianok túltolják a 3.15- ön és azóta a Slam világ leigázott lett!

És ez nem egy kitalált rémtörténet!

Higgyetek nekem, ti se ússzátok meg!

Szerintetek miért lett egy beöltözős halloween bulira időzítve ez a Slam klub.

Mert a külseje így nem olyan feltűnő!

De itt járkál köztetek és minden hiába úgysem menekültök!

Mindenkit el fog kapni és hatalmába kerít ez az, ez a könyörtelen Mészáros!

 

00519830.jpg

Szólj hozzá!

OB Remix...

2017.10.12. 09:08 Gaboard

Ha esetleg a 6. OB döntőn második körös leszek, jó lenne egy ütős szöveg. Ezért újra varrtam a tavalyi OB válógatós szövegem, amit annyira szerettem. Bár a vidámabb részeket kivettem, mégis így érzem oda valónak.

 

Gyermekkoromban volt egy visszatérő álmom, hogy nem szorul össze a gyomrom, ha az útlevelet kéri Hegyeshalomnál a határőr. Mindig kussban kellett ülnünk a buszon nehogy baj legyen. Van, aki emlékszik erre? Korombeli lehetsz…

És most látod megint! Megint teremtettünk magunk köré, magunkból egy teljesen önálló világot.

Félelemből és nemtörődömségből húztunk falakat, a közöny a szögesdrót a tetején

Manipulált víziókat közvetítő útszéli táblák őrzik a békének hitt öntelt magányunkat

Es már megint száguldunk azon rohadt autópályán…. szembe a forgalommal.

Hiába dudálnak, hiába villog mindenki, mi abból merítünk bátorságot, hogy végül úgyis félre állnak.

Elengedik a bolondokat…

És mi ezt is másképp látjuk. Mert ez a betépettek nemzete, egy halluciNÁCIÓ

Hé-hé te mi van veled, miért nem ezt a műsort nézed? Nem vagy igazi magyar? És te? Te ne nem látod a sátánt? Te is csak egy ügynök vagy!

Úr isten Milyen világ ez?

Nézd, ha rajtam múlik, én megbocsájtok, de szerinted ez hiba, bűn vagy átok?

Az biztos, hogy csak elcsépelt szó lesz a józanész, ha nem dönthetsz te, hogy merre mész

A valóság még sosem volt ennyire messze. Te gondolkoztál már a jövőn, mi várható még vagy, hogy lesz-e?

Tudod, a bajom csak az, hogy ez a nép a 20. században már kétszer épített magának egy ilyen eltökélt saját kis konok világot.

Ez a nép már kétszer égett meg elevenen a háborús valóság józanító tüzében.

Csodálkozol, ha tám tör az, de ja vu?

Miért mondom ezt? Hát mert aggódom.

Kedves leszedált nemzetem, éreztél olyat mostanában, ami meghaladta az ingerküszöbödet? Bármit, ami már nagyon zavar és fontos lehet?

Ja, hogy nem is tudod? Vagy nincs is már meg? Az nem baj! De nekem erre van egy kórképem.

Apámat 110 kilóról 8 év alatt 36-ra sorvasztotta le az Alcheimer! 36-ra!

Te hány kiló vagy még Magyarország?

Te még hány kiló vagy?

Érted még szavunkat? Megismersz még minket?

Nagy Gábor vagyok 44 éves két gyermekes családapa és igen aggódom, értük, meg érted, de a legnagyobb baj az, hogy Szerintem még mindig kurvára nem érted!

 

img_7964.JPG

 

Szólj hozzá!

Térbe kiáltok...

2017.09.18. 10:51 Gaboard

Sikerül idén is bejutnom az országos slam bajnokság döntőjébe. Hihetetlen boldogság ez, hisz ebben az évben kicsit kevesebb időm volt foglalkozni a slammel. Performansz alapú szöveg vitt a döntőbe, így ott is maradok az előadás alapú produkció alapelvén. Úgy készülök, hogy akkor is tudjon működni ha elsőnek húznak ki.

 A hangos csend 

Mindig nagyon hangos gyerek voltam. Jó nem ordítottam meg toporzékoltam, azt meghagytam másra.

De annyira zajos voltam, hogy mindig tudták a szüleim hol, merre járok vagy, épp kivel beszélgetek.

Eltelt jó néhány év mire rájöttem mikor érdemes úgy igazán csöndben maradni és melyik pillanat az, amikor hangom ereje szükséges ahhoz, hogy a dolgok változzanak.

A csend hangjaiban barangoló ember ábrándozása az egyik legjobban inspiráló élmény.

Te képes vagy hinni ennek a halk misztériumnak erejében?

Elárulom neked, hogy mint minden dolog, ha együtt és egyszerre történik, akkor az ereje összeadódik és meg tud rengetni világokat. Ilyen a csend is.

Tudjátok, amikor elhalkulunk, a szívünk dobbanása meghalja a többiekét és egy ütemben egymást hangosítva gerjeszti a közös akaratot belülről.

Szeretnék ma este elmerülni veletek a csend habjaiban úgy, hogy megtaláljuk azt a szívbéli ritmust, ami feltárja vágyainkat, segít átlátni a jövőnket és erőt ad cselekedni.

Kérlek, hallgassatok velem! Kérlek, segítsetek vastag elmélyülő csöndbe burkolni ezt, a hatalmas teret!

Én csak vissza számolok, ti pedig csukjátok be a szemeteket és engedjétek el a zajos világot egy kis időre.

Figyeljetek csak! 3-2-1 (10mp mély közös csönd)

Szív mélyből felzengő

Emlékek rettentő

Elmúló türelem

Szándékát figyelem

Miért kérded, meddig még?

Rajtad áll. Meddig még?

Tűrnöd kell? Meddig még?

Csendre int. Meddig még?

Zavar a zaj? Zavar a hangom? Dagad a baj, ha szavamat hallod!

Meddig még? Meddig még? Meddig még a hallgatás. Ha együtt a szív, együtt a szándék, miért várat magára még mindig a hangadás!

Hej, én vissza tudom tartani a lélegzetem másfél percig. Te meddig tudod vissza tartani a dühöd?

Ha utasítanak rá, el tudod fojtani az életed végéig? Én a levegőt pont az életem végéig tudom vissza tartani. Mondjuk úgy nem lesz hosszú.

Te meddig tudsz élni kussolva, megbújva, kilátástalan egy megvezetett országban? Meddig még? Meddig még?

Hol van a hangod? Ki tudod mondani, hogy elég?

Hol van a dühöd ereje, felkiáltanál már végre?

Hol van, a közös erő, ordítanád már? Tudod úgy szívből.

Már nem mondom többet, csak számolok neked. Enged ki dühöd és kiáltsuk együtt, hogy elég!

Figyeljetek csak! 3-2-1 ELÉÉÉG!!!!

Látod, hogy ki tudod mondani. Nem is olyan nehéz, ugye… Ne felejtsétek ez az erő a tietek. Itt az idő használjátok!

 

 

 

eleg_20jo_20meret.png

Szólj hozzá!

Ott kell lennem...

2017.08.30. 11:00 Gaboard

Újabb OB megmérettetés és nagyon szeretnék minden formábban ott lenni..

 

Kezelés

 

Szeretettel köszöntök mindenkit a mai csoportos terápiánkon melynek címe:

A beletörődés útja a belső beteljesüléshez!

Üdvözöljétek körünkben Gábort

Gábor meséld el a közönségnek milyen függőségtől szabadultál már meg velünk?

Hello, sziasztok!

Régen volt, amit nem tartottam féken és nem telt óra, hogy ne gurult volna le a torkomon pár korty Koka kóla.

De hála sikeres terápiának, ma már ki tudom mondani, hogy:

Nagy Gábor vagyok életfüggő és 2013 január elseje óta nem iszom azt a szart.

Tapsoljuk meg Gábort! Gyerünk! yoo Gábor yoo!

De Gábor mesélj mi a helyzet mostanában? Ma már minden rendben?

Nem, nem egészen.

Függök én mindig és megint. Belsőm gyakran most is meg int, hogy kell-e kilógni, ha ily merev a sor, ha mindenkit egy irányba terelnek, az én lelkem miért mindig másfele harcol?

Például újságot rég nem olvasok, de a hírek jönnek orrba, szájba főleg a neten, ám jó részéről, ami másoknak érdekes egyszerűen idegen nekem.

Köszönjük Gábor, hogy elmondtad!

Tapsoljuk meg Gábort! Fontos dolgok ezek.

Ne olvass! Ne olvass hát ez a kulcs! Nézz bele a világba! Az ember az információk 80%at úgyis csak vizuális úton gyűjti be! Csak bámulj magad elé, nézd a plakátokat, a tv híradót, csak egyszerű dolgokra koncentrálj. Meg hát te is tudod, úgyse rajtad múlnak a dolgok!

 

Hat jó megpróbálom, hogy becsukom, a szemem bár szerintem látni jó, meg a kocsiban amúgyis mindig szól a rádió és oly nehezen emésztem, amikor hülyének néznek és nem félig, hanem egészen. Engem tényleg érdekel a valós világ. Mondjuk a gazdasági helyzet meg, hogy egy politikai lépés valójában az országnak előnyt hozott vagy hátrányt szerzett.

Jajj jajj köszönjük Gábor, Köszönjük, Tapsoljuk meg Gábort! Bravó

De miért frusztrálod magad, ilyen nagy dolgokkal? halgas csak zenét, csak úgy. A közszolgálati médiában minden előadó bele szövi dalaiba a hálát, hogy naponta 20 x lejátsszák a dalaikat, ha jó, ha nem.

És jól teszik. Lássuk besokuk amúgy sosem kerülne éterbe. Pedig hát magyarok!

Mondjuk ki együtt: Nem terhelem magam többet. Még egyszer! Legyen neked is ez az életed ritmusa.

De hat ez a baj, hogy azt skandálja a belsőm, hogy nyugodtak legyünk vagy szabadok?

Ez az én kérdésem, de ne ti válaszoljatok! A legnagyobb függőségem tudod mi? A vágy, hogy ki lehessen mondani bárhol, bármikor nyíltan, amit érzek, gondolok. Mint amikor rád nyomul egy külsőségekben túltolt tartalmatlan aranyásó és lepattintod, hogy Hello grácia, viszlát

Mert nekem az élethez józanész alapú indokok, kellenek, ez az igazi demokrácia. Így hát, mondhatod, hogy csak dőljek hátra pici xanax meg rá pia, de nem nyugtat le, ha kussolásra int egy országra kiépített tudat terápia.

 

Oh Oh kedves barátaim sajnos az idő lejárt! A mai alkalommal ez t már nem tudjuk megbeszélni.

Köszönjük meg Gábornak a nehéz gondolatokat Tapsoljuk meg!

 

Ne kérlek, ne Tapsoljatok…

 

Minden beletörődő sóhaj egyre csak messzebb visz magatoktól…

Minden feltétlen elfogadás csak azt csökkenti, hogy egyszer valaha tényleg önmagad lehess

 

Sziasztok, Nagy Gábor vagyok 1973 óta életfüggő és azt hiszem, sosem leszek már tiszta!

3.jpg

Szólj hozzá!

New generation...

2017.05.29. 13:51 Gaboard

Mostanában sokat jár az eszem a "mi lesz így" témakörben. Nos ez let belőle...

Győri ifjaknak..

Azért szeretek Győrbe jönni, mert itt olyan közel van már Bécs, hogy nem kell várnom a november elejét hogy, odakiálthassak helló Wien!

 

Ja, igen én vagyok az a múltkori vén fasz, amit büszkén vállalok, mert én legalább már megértem majd 44 évet. Nem minden része volt varázslat, de van mire vissza tekinteni.

 

Nektek már nem ilyen egyszerű…

Nem tudom nekem mennyire volt anno bonyolult, de örülök, hogy a mai világot felnőtt fejjel érhetem meg. Mert én már nem a kilátást keresem, hanem azt lesem merre lehet a megoldás. Majd szólok, ha látom!

De egyelőre nem áll jól a helyzet.

Szerintem látjátok ti is..

Az ifjúság megosztva, értékrendben megvakítva él és sajátos útkeresésében kering a szélsőségek között.

Sokan attól képzelik poszt modernek magukat, ha olyat írnak ki a falukra, amit senki sem ért… még tán ők sem

Az a baj, hogy ez a világ már olyanná vált, ahol egy sima sajtburger is ha baconnel kérik bigmacnek hiszi magát!

Meg hát ….a szerelem első válltáska… ha az lui vuiton..meg hát!

Az erkölcsök? Na, a legdurvább káosz..és már nem az van, hogy ki mit hoz otthonról…ennek az oszlopa maga nyers valóság és szájról szájra terjed…is

Hol van, már a meztelen thai fotómodellről készül a Táj fotó, mikor a csonkolásos gyerekpornót simán feldobja egy társkeresőre optimalizált kereső motor. hm?

 

De a munka világa a legszebb! Bármi lehetsz! is…

Vár titeket a gázszerelő életpálya modell, már ha bírja a gyomrod a zsíros munkákat

Vagy lehetsz agyon adóztatott kényszer vállalkozó, aki sohasem nyugtával dicséri a napot!

Vagy akár Vendéglátós, cukrász, éjszakai mosogató, esetleg pékké érett életkép Tirolban.

Ez se jó?

Inkább gyújts rá, tekerj valami durvát. Jaj Bio hagyjál már, ovis vagy? A kristályra mit mondanál, ne MET?

Épp egy testben élek éppen

De ma a Slam a lélek trükkje

Fuldoklunk a gyűlölettel mérgezett légterünkben és néha egyikünk, másikunk a fel-fel köhög egy kis emberséget, de aztán gyorsan iszik rá valamit, mert hát, azért mégis na…

 

A közéleti változás esélye jelenleg a nulla felé konvergál.

A Stockholm szindrómában szenvedő jobb oldali eszmék éltetik a fogva tartónk nagyszerűségét

Felnagyított bolhacirkuszban Európa erős emberének hologramjával riogatják a kisnyugdíjasokat

Aki tök egyforma birkákat zár propaganda szenzibilitás alapon más-más akolba és az övéivel elhitetve, hogy a gyapjújuk egy oroszlán sörénye és kos szarvuk maga a csodaszarvas agancsa.

Értem én, hogy sok a megtévelyedett - és ha csak hangos a kisebbség - akkor is sokan vannak.

 De Zámbó Jimmy-nek is sok rajongója volt, mégis micsoda szar zenét csinált!

 

Nem vagyok egy negatív ember, sőt én mindig a fényt keresem és hiszek a mosoly erejében.

De a gyógyulás ott kezdődik, hogy a beteg tudatában van a betegségével. Azon lehet változtatni, abból még fel lehet állni!

Mi pedig vén faszok tudunk segíteni, hogy láss. Tudunk segíteni, hogy, legyen hozzá eszközöd, legyen hozzá támogatásod, motivációd.

De már változtatni nektek kell!

Ma itt vagyok, nektek szólok és ezt a szöveget is nektek írtam. Ezt az országot ugyanis nektek kell talpra állítani.

Kezdjétek el Most! Álljatok fel! Álljatok fel, ha elhiszitek, ha tudjátok, hogy dolgotok van és cselekednetek, kell! Álljatok fel! Ha túl tudtok lépni az elmélkedésen. Álljatok fel, nem miattam, hanem a jövőtökért. Ez lesz az első lépés, aztán megtanulunk együtt, szabadon járni újra! Köszönöm nektek előre..

Szólj hozzá!

A kór...

2017.04.19. 08:11 Gaboard

Régi cipelt, ki nem játszott kártya comming out-jának főpróbája volt...

Sokakat sokkolt, volt aki elismerően halgatta, nekem csak jó volt végre kimondani...

 

Egész életemben sportoltam!

 

Van, akinek ez elfoglaltság, van, akinek a hiúsága mondja, hogy kell.

De nekem ez így volt mindig, és már választásom sincs!

 

Négy évesen kezdtem, amikor szüleim óvodás úszásra írattak.

Akkoriban az volt fontos, hogy a rendszer a kommunista ifjúság számára példaként mutathasson kisportolt egyedeket és lokálisan istenített sport eredményeket!

 

Azt mondod, hogy ez most is így van, csak nemzeti színre van festve?

Hm, akkor én csak lelkesen készültem arra, hogy felvegyenek a sport tagozatos iskolába, mert úgy tűnt ez a dolog nekem nagyon megy!

Ami, nem ment, az a „beállni a sorba” feladat!

Deviáns és a rendszerbe nem illő magatartás miatt 5.-ben kitették a szűrőm az elit osztályból!

Abból a válogatott közösségből, ahonnan ma a 30 főből mindössze 4-ünknek van diplomája és csak én foglalkozom azóta is életvitelszerűen sporttal!

Mert van, hogy a valós teljesítmény felett a központi érdekek dominálnak!

Azt mondod, hogy ez így van most is?

Az lehet, de az most nem ide, az hosszú...mint a Katinka ;)

De mindegy, mert akit hajt a vele született lendület az nem áll le soha!

Hét év úszás után jött a Kosárlabda, karate aztán mi voltunk az első magyar B- boyok!

Majd nyolc év lovaglás után rám szakadt az új világ!

Deszka sportok örök szerelme!

Snowboard, szörf aztán a wakeboard. Mi együtt nőttünk az új évezred adta adrenalin lökettel!

Ez mindent vitt! Mint a drog, amiért hajlandó vagy éhezni, utazni, dolgozni csak mehess, csússz és ugorj, meg hát tekerj rá! huuuh

Egészen addig, amíg nem józanít ki a valóság!

 

Apró fájdalmakkal kezdődött, de ez meg belefér..

Begyulladt egy két ízület is, a család már aggódott..

Aztán már feküdni se tudtam mindenem fájt!

Nincs mese, orvosok, vizsgálatok bizakodás, hátha nem komoly!

 

Szembesülj azzal, hogy örökletes

Ijedj meg attól, hogy néz ki, aki már évek óta ilyen beteg.

Full merev gerinc, csontosodott ízületek, görbülő hát és beszűkült mozgás! Szép jövő nem? Autóimmun? Mi a fasz?

Gyógyszerek, terápia, kezelés nem hat

Tünettel tudsz majd élni, meg gyógyulni lehet? Nem hát!

 

Volt sok olyan pillanat, hogy majd el sírtam magamat.

De ez így nem fair ez nem lehet egy ilyen olcsó sztori..

 

Kb. ekkora lehetett az pici, de nagyon öreg doktornő, aki mindent megértve csak annyit mondott:

 

Gábor, ami eddig életed boldoggá tette, azt még tőled senki el nem vette!

Te sose add fel, sose zokogj, menj, és inkább kezd újra, mozogj!

 

Fel év sem telt el gyógytornával, mikor már újra edzettem és nemsokára fenn álltam a sáncon!

Elindult egy csata, aztán egy újabb, és ez a háború meg ma is tart. De most már tudom, sosem állhatok meg! Csak ez segít!

Amíg a testem mozgásban van addig a harc nem veszett el!

Minden újabb ütközet csak erősít!

Mint egy edzett spártai állok hadrendbe mindennap es igyekszem egyre kevesebb szert használva legyőzni a saját testem alattomos támadását pusztán a saját elszántságommal!

Ez addig tart, míg ebben az egyszemélyes viadalban az utolsó ember el nem esik!

Márpedig azt nem adom könnyen!

Figyel csak!

20 év SPA bechterew egyelőre bekaphatja!

 img_7600.JPG

Szólj hozzá!

Idei első...

2017.04.19. 08:06 Gaboard

Veszprémi tematizált versenyre készült a szöveg, amit a megadott szórendtől eltérően írtam meg, így az első hely helyett a 4. lett az enyém:(

Ha tudtam volna előre...

Ha előre tudtam volna, hogy elesek, hát én, bazdmeg hidd el, hogy akkor sem ütem volna le.

Felépítettem egy életet és mire azt kezdem érezni, hogy megérkeztem be kell látnom, hogy totál hátrányba kerültem. Kissebség lettem!

Az A B státuszú negyven feletti családban élő egyének, működő egzisztenciával, keresztény értékrenddel és szabadgondolkodással, lássuk be azért nem nagyon nevezhetők rétegnek, inkább ez csak vékony mezsgye.

Akiknek kb. szégyellni kell, hogy akkor is képesek véleményt alkotni mélyszegénységről, ha ők ebben közvetlenül nem érintettek.

Akik nem hajlandók külsőségek varázsában tetszelegve többet mutatni, mint, ami önmaguktól is látszik.

Ha előre tudtam volna, hogy az utánpótlás teljesen blokkolva lesz, ma már 20-30 gyerekem lenne.

Mert tisztán látszik a jövő az elvált szülőké, a csalódott és kilátástalan gyermekeké, mert a változást a minimálbéremelkedéstől várja mindenki, de csak egyvalami növekszik, a segélyt igénylők száma.

Azok diktálnak, akik gerinc nélkül élnek, az ő kacajuk a leghangosabb, hisz a törvények is olyanok számukra minta a Suzuki poén. Tudod, a legyen a ti autótok.

Viszont ne feledd, ha minket végül megesz, a rendszer nem fogjátok látni, hogy milyen lehetne egy világ, amiben marad még lehetőség egymásnak érdek nélkül örülni.

Nos, hát én most felvállalom, és inkább kiállok a magam példáján megindulva, szavakkal igyekszem másképp felnyitni a szemeteket.

Mert lássuk be azért a slam is egy fura világ, ugyan a társadalmunk tükre, de néhol csak sikk, néhol meg görbe.

De te meghallod-e amit én mondok vagy, talán ez lesz számodra világ unalma?

Mert én már nem írhatok poénkodva, csavargásról, csajozásról, engem kell, hogy tartson egyfajta hitelesség uralma

De nem tudok írni a lehangoltságról sem, mert nekem ismeretlen szó a depresszió

Simán mondhatsz ellent is, és ne párázz, az én kopaszságom nem egyenlő agresszió

Korlátoz a témában más is, drogról és berúgásról sincs friss óriás sztori

Viszont még ma is hajt a lendület, a mozgás, a sport, éles a snowboard deszkám, meg télen a lábamon a kori.

Ha meg elhiszed, hogy az ön rombolás vagány dolog, persze egy darabig tényleg lehetsz sztár

Aztán hamar megtalál téged is a magány, mert egyre kevesebb ember lesz ki veled szál

Alá a mélybe, hogy elérjen téged is a magyar trend, hidd el, másnak kurvára nem fontos mi van a fejedben, káosz vagy rend. Pláne ha neked nem..

Mert lehet, hogy szűk a kiegyensúlyozott magyar emberek rétege. De ha figyeltél picit hangsúlyra, szerintem már te is érted a lényeget

Ha előre tudtam volna, hogy ilyen nevelésszagú lesz ez a szöveg, Hát akkor is így írtam volna meg, mert ez az egész kibaszott rendszer a ti értékrendetek mentén tud állni stabilan, vagy ha kell meg remeg.

Figyelj csak! Te nem mondhatod azt, „hogy ha előre tudtad volna”.. mert még kurvára az elején vagy, ráadásul én, most, Pont most szóltam. Te döntesz!

 

Szólj hozzá!

Szép új világ...

2016.12.02. 09:39 Gaboard

Batta Slam-re készült szöveg, ami megint egy régi apránként összegyült gondolatcsomag lenyomata.

 

JujMadár

Az élet sok mindent komponál és mi magunk is igyekszünk jól összerakni a dolgokat. De ezek még mindig csak az életünk apró mozaikjai, komponensenként felhasznált kellékei. A végeredmény igazából az az eredő output, ami aztán mi magunk leszünk. De ránk még azért hat sok minden más is.

Két vektoriàlis irány a matematikában is úgy hat egymásra, hogy a végén egy harmadik alternatíva nyer. Az eredő.

Mint a szexuális érintkezésben, ahol hiába fontos tényező a befogadó és a meredő, a végeredmény még majdhogynem nem is ugyan az a dimenzió. Mert az az érzelem és az érzékiség világa, már ha jól vannak illesztve a vektorok.

Csak egyszerűen a társadalmunk az, amely képtelen üzemeltetni azokat a törvényszerűségeket, amit minden más természetes rendszer.

Ja, hogy mert az nem természetes? Hát nekem valóban nem.

Néha úgy érzem magam, mint a kőműves az építkezésen mikor elfogy a cement és nem köt, a beton. Rájön, hogy túl sok a sóder.

Hogy mindenhez tartozik egy magyarázat vagy inkább több. Hogy legyen min vitatkozni. Hogy simán az ért hozzá a legjobban, aki még lapátot se fogott soha. Végül nem az a lényeg, hogy nem az épül fel, amire szükség van, hanem hogy nekik legyen igazuk. Legalábbis szerintük.

Nem akarok nagyon belemenni a dolgokba, de az okokat keresve sokszor érzem a dejavu nyomasztó felismerését az agyalapomban.

Mert én mar láttam ilyet korábban is. Én mar éltem ilyen országban.

Éltem már akkor is, amikor szintén csak állami rádiók szóltak az éterben. Jártam iskolába akkoriban, amikor ugyanígy csak államilag ellenőrzött tananyagot lehetett oktatni, és akinek a szülei hithű part tagok voltak, azok jelentősen különbek voltak nálunk.

És basszus akkoriban is épp egy kerítés mögül filozofált mindenki arról, hogy ki van ki, meg bezárva.

Azért jobb lett volna, ha gyerekeimnek csak mesélek róla.

Nem érdekel melyik pillanat fordult rossz irányba. Nem érdekel hol futott félre az egész. Az sem érdekel, kinek a hibája. Csak az érdekel, meddig sodródunk még a térdig erő szarból a nyakig erő fos felé?

Szavak gyártásában iszonyú jók vagyunk. Olyan jól értelmezünk utólag minden helyzetet, de mikor jutunk el végre addig a pontig, amikor a virtualitáson is túl tud lógni az elégedetlenség?

Csont Velőmig hatol néha fájdalom, mikor olvasom a híreket és felkiáltanék, mint egy apró jujmadár, hogy ne mááár!

Apropó Tudjátok milyen egy, jujmadár?

Egy 10 centis kis állat, 20 centiméteres herékkel. A sziklás hegységben el minden alkalommal mikor le akar szállni hangosan, felvisít, hogy juj.

Nos, ezektől az ingyenélő heréktől kéne megszabadulni, mert ha nem megy, akkor nekünk kell majd itt hagyni ennek a Kárpáti sziklás hegységnek medencéjét.

Mert nem lehet ésszel felfogni, hogy egy nép miért csak a történelmi fordulatok után jön rá, hogy Juj, ezt nem így akarta. Ez csak a sors meg a külső érdekek eredője.. az, hát persze..

A kérdés csak az, hogy te látod-e már a kiutat? Kitaláltad már, hogy fogunk leszállni a következő sziklára? Juj, mi?

img_7338.JPG

 

Szólj hozzá!

A születés...

2016.11.08. 10:40 Gaboard

Gyerekkoromban láttam egy filmet késő éjszaka és örökre megmaradt bennem a hatása. Régóta terveztem, hogy Slam-et irok belőle. Kíváncsi vagyok hogy fogadják...

 

Meghökkentő igaztörténet

Van egy több mint 100 éves történet, aminek minden paramétere maga a pusztító valóság. Én kb. 30 éve próbálom feldolgozni.

Van, hogy egy apa a gyermekáldást a legijesztőbb gyötrelemnek éli meg. Főleg ha már túl van kétévnyi gyászon. Emlékeiben halotti lepel, mint vetítő vászon villantja a legtragikusabb pillanatokat.

Három gyereket eltemetni 18 hónap alatt, vajon milyen reményt hagyott még egy érkező újszülött számára?

Asztalra borult ital nyomta rekedt hang préselődik ki a garaton: Nem akarok több halott gyereket. Nem akarok. De ettől még a várakozás terhe nem csökken.

Eközben a szobában az ilyenkor szokásos sürgésforgás igyekszik elnyomni a halk kinti morgást. Bába és az orvos próbál energiát és optimizmust sugározni a várandós anya felé.

De a kulcsmondat az anya száját is nem egyszer elhagyja. Nem akarok több halott gyereket!

Nem viselkedhet így asszonyom! Szól rá az orvos. Ennek a gyereknek meg kell születnie és próbáljon meg hinni abban, hogy nem lesz baj.

Kétségbeesett kilátástalanságtól remegő kéz közelebbre inti az orvost, aki odaül az ágy szélére.

Doktor Úr, olyan kis pici és csenevész volt mind. De annyira bíztunk benne, hogy majd megerősödnek.

Elsőnek a kis Gusztáv halt meg. Ottót sietve igyekeztünk megkeresztelni és a keresztelés után éjjel álmában érte a vég. Alig két éves volt.

Már csak a kis Ida maradt. Jajj doktor úr annyira szép kislány volt. Ha látta volna. Meseszép arcocskája még most is itt van előttem. Karácsony előtt két nappal temettük el.

Jajj doktor úr olyan üres lett a ház. Nem akarom, újra kérem, segítsen!

Az orvos felállt és annyit mondott. A világ legszebb dolga egy gyermeket világra hozni. Kérem, szedje össze magát!

Fájdalmak lüktetés, izzadtság rettegés

Test a dolgát, mint óramű végzi, várakozó gyötrelem az óráját nézi

Hasító sikolyra tercel a sírás, a születő perccel az életre hívás..

Az orvos kijön a szobából és gratulál, majd elkezdi a szükséges papírok kitöltését.

Az apa remegőn a fájdalom és az ital hatása miatt dülöngélve adja át magát az eseményeknek.

Hogy is hívják a kedves nejét: Klara Poltzl válaszolta az apa.

A gyerek keresztnevét már bent felírtam. Ismerek pár hasonló vezetéknevű családot a faluban maguk is úgy írják?

Nem. Ők csak távoli rokonaink. Ők E és D-vel írják, mi I és T-vel.

Nos, szerintem meg is volnánk, kérem, itt írja alá.

A születési dátum 1889. április 20.

A gyermek anyakönyvezett neve pedig: Adolfus Hitler

Gratulálok és kérem, legyenek bizakodóak.

 untitled_7.png

 

Szólj hozzá!

Forradalmam...

2016.10.19. 09:41 Gaboard

OST slam találkozó lesz és a forradalom jegyében kiírt tematikus verseny miatt írtam ki magamból pár régóta érlelődő gondolatot...

Az én hőseim

Mivel magyar vagyok, én mindent másképp látok.

De talán pont ezért nekem a forradalom is tök mást jelent.

Nagyszüleim egy légópincében kuksolva hallgatták a becsapódásokat és találgatták milyen messze, vagy milyen közel volt a lövegek rombolása.

Apám alig 7 évesen talán pont úgy nem értett semmit az egészből, mint ahogy mi nem értjük ma, hogy mekkora önfeledt bátorság egy kialakuló diktatúra részéről a szabadság harcosok istenítése.

Vagy lehet, hogy ez csak a szokásos öntelt magabiztosság. Hisz ki merne még itt nyugalmat, komfortot, közönyt feláldozni holmi sok oldalról megmagyarázott szabadságért. A nép? Az isten adta nép? Aki ma már inkább lép, ha meg marad, akkor tép, vagy inkább tépi a haját… nem én, az enyém már oda, de gyomorideg azért nekem is jár. Meg a szám.

Pedig volt idő mikor a macskakövet felszedte a hitben gazdag erő. A sex on the beach koktél helyett a Molotov volt a menő és nem lime-al. Rongyos, suhanó, benzinszaggal becsapódó félelem és düh volt a fellépő az őszi utcabálon.

Sós pálcika ropogás helyett lázadó fegyver markolata csak a PH savas izzadság kémhatású koncepciót sejtető, perre menő one way ticket.

Kiket találsz még élve, ha elül és a por, a vértócsa elapad. Ki miatt lesz az iskolában helyenként gyászosan üres a pad?

Reménytelenül elveszett lerombolt Budapest, megtorlás árnyékában rejtőző reménytelenség. Se hősök, se mártírok, se kiút. Csak ellenállók, ellenforradalmárok, a nép ellenségei. A szabadságvágy szárnyon lőtt madarai, akikre szökés vagy bitó várt. A mi letagadott migránsaink.

Az én hőseim a légópincében mentették menthetőt és remélték, hogy egy haragosuk sem lesz, aki bosszúból rájuk vall egy jópofa hamisat. Egyszer a nagyanyám a lőporos őszi hideg és nincstelenség leple alatt a nagykörútra ment el élelemért. Boldogan hozta a szerzeményt egy nagy bőrszatyorban, egész Albertfalváig. Nagyapám kipakolta a kenyeret és sírva fakadt. A Nagyanyám is meglassult az örömben, amikor az átlőtt szatyorszélén kikandikáló szalonnát meglátta. Majdnem ő is ott maradt…

Én nem írok pénzdíjért dalszöveget a Lazio jól ismert csapat buzdító dallamára.

Nekem nem lesz soha Dobó Kata a Szabadság szerelem. Annyira szarul állt rajta az a pufajka.

Annyira mű ez az egész ünnepi műsor.

Ha azt akarják, hogy a magyar fiatalok átérezzék a jelentőségét egy ilyen emberiség elleni támadásnak, akkor piros paintball golyókkal sortüzet kell nyitni egy szombat éjjelen az Ötkert, és a Tesla táncparkettjén.

Na, ott talán egy kis árnyéknyi üzenet átmenne, a többi csak propaganda és pénzkidobás.

Szerintetek mit mondhattam volna anno a nagyszüleimnek ott a légópincében, miért legyen bennük erő túlélni?

„Drága elődeim tartsatok ki. Jön, egy modern, új generáció nektek kell őket felnevelni életben tartani. Ők a jövő.”

És ha ma megkérdeznék: Gábor milyen lett az új világ?

Tényleg mondjam el nekik azt hogy: Pen pineapple apple pen?

 d4a34fad78b64dd7e30c0e90362379f4.jpg

Szólj hozzá!

Döntőben újra...

2016.10.04. 08:55 Gaboard

Sikerült bejutnom 4 év után újra a slampoetry bajnokság döntőjébe és ez végtelen boldogság. Nagyerejű szöveg segített ebben a nagy lépésben, amit nem feltétlen szeretnék túlszárnyalni, csak másik nézőpontból hozni legalább azt a szintet.

A belső gyermek

Ne haragudjatok, de én nem akarok felnőni!

Ne, ne mond, hogy már késő. Te engem csak kívülről látsz. Tudom nehéz egy legóval játszó ártatlan gyermekkép mellé tenni egy kopasz, meglett férfiembert.

Én mégis arra kérlek, próbáld meg! Nem a korommal van a bajom, hanem azzal temérdek behatással, ami eddig elért.

Annyira jó lenne a gyűlölet és rosszindulat nullponti mozdulatlanságában bízva gyermekként rámosolyogni a világra és elhinni, hogy a világ is őszintén képes még visszamosolyogni ránk!

Én maradni akarok az a tisztaszívű nyitott kíváncsiság, amit nem mozgat kétség.

Maradni akarok az őszinte mosolygás öröme, ami mögött nem keresed azonnal az árnyékot

Maradni akarok az a feltétlen szeretet, amiért megszületni érdemes, amit elveszteni nem szabad

Gondolom, máris elhiszed, hogy nincs minden rendben velem ez azért kicsit gyerekes.

Lánc lánc Eszter lánc Eszter lánci cérna, ha cérna volna, ő is kifordulna…néha magából? Vagy bírná még?

Ne, ne, ne sajnálj le, kérlek!

Hidd el, nem lennék én se mindig gyerek, csak ha lehet. Majd felnövök, ha kell..

Apám söre is elsőre keserű volt aztan felnőttem a feladathoz, ma meg már...

Felnőttem akkor is, amikor a könyökök elől kellett meg tanulnom elhajolni és a pofonokból meg okulni

Felnőttem akkor is mikor a beteg apámat kellett intézetbe adnom, hogy az anyám életét mentsem.

És felnőttem akkor is, amikor átláttam, hogy az országunk mekkora veszélyt jelent önmagára

Mert a hazug szónak mifelénk igen nagy a foganatja. Mert a hazug szónak mifelénk…

De itt belül akár mi lesz, én csak maradok őszinte gyerek

Mert én Nem hiszek, a gyűlöletben! A világ nem lehet ennyire egyszerű. Nem hiszek, a fekete fehérben. Ebben a nagy játék dobozban nem csak szürkének van árnyalata, hanem a kéknek, a sárgának, a zöldnek és nem ötven, hanem száz!

Nem hiszem, hogy a szomszéd fűje zöldebb, csak nem jó oldalról nézed!

Én a pirkadatban hiszek, az ébredésben.

Hiszek abban hogy a Lego kockanak párja van, nem ellen darabja és hiszek az ilyen boldog pillanatok élményében, amivel csak egyet szeretnék, megosztani a családommal, megosztani veletek.

Csak azt mond el felnőttként miért oly nehéz szándék nélkül kezet nyújtani. Csak úgy.

Te meg tudnád tenni? Benned ott van még a gyerek? És te benned? Ha? Ti megmernétek fogni a mellettetek ülő akár idegen kezét? Csak úgy. Játszunk ilyet! Gyerünk, mutassátok meg. Fogjátok meg és emeljétek fel! Tudtok még őszintén örülni egy ilyen kis semmiségnek? Had lássam!

Mindig szerettem volna egy végtelen hosszú gyermekláncot papírból kivágni. Tök jó hogy itt vagytok velem..

A mi feladatunk meggyőzni azt a korán felnőtt és elkeseredett 3 milliót, hogy legközelebb csak annyit írjanak a plakátokra: szeretet és elfogadás. hogy építhessünk végre együtt egy nagy színes legóvárat. Na annak volna értelme!

 

img_7223.JPG

Szólj hozzá!

Sokadik OB...

2016.09.05. 11:14 Gaboard

Nem tudodm vidámra húzni az idei OB előválógatóra szánt szövegemet sem. Nem tudok úgy kiállni

hogy nem mondom el mi bánt.

 

Mélységes aggodalom

Gyermekkoromban volt egy visszatérő álmom, hogy nem szorul össze a gyomrom, ha az útlevelet kéri Hegyeshalomnál a határőr. Mindig kussban kellett ülnünk a buszon nehogy baj legyen. Van, aki emlékszik erre? Korombeli lehetsz…

Most megint egy kibaszott kerítés mögött élünk, vágod?

Teremtettünk magunk köré, magunkból egy teljesen önálló világot.

Félelemből és nemtörődömségből húztunk falakat, a közöny a szögesdrót a tetején

Manipulált víziókat közvetítő média elemek őrzik a békének hitt öntelt magányunkat

Es már megint száguldunk azon rohadt autópályán…. szembe a forgalommal.

Hiába dudálnak, hiába villog mindenki, mi abból merítünk bátorságot, hogy végül mégis úgyis félre állnak .

Elengedik a bolondokat…

És mi ezt is másképp látjuk. Mert ez a betépettek nemzete, egy halluciNÁCIÓ

Pampararampam hölgyeim es uraim micsoda világszám, a porondon az Orange Country Jogglers

A köpönyegforgatás hipnotkus bajnokai, bármit eltüntetnek, ami érték, és hiába látod nem fog zavarni. Hölgyeim es uraim Ez tényleg egyedi ez világszenzáció!

Hé-hé te mi van veled, miért nem a műsort nézed? Nem vagy igazi magyar?Te meg miket posztolgatsz itt? Micsoda, hogy a király meztelen? Hazaáruló vagy!

Úr isten Milyen világ ez?

Nézd, ha rajtam múlik, én megbocsájtok, a hiba nem bűn és nem is átok

De elcsépelt szó lesz a józanész, ha nem te döntesz, hogy merre mész

A valóság még sosem volt ennyire messze, Te gondolkoztál már a jövőn, mi várható még vagy, hogy lesz-e?

Tudod, a bajom csak az, hogy ez a nép a 20. században már kétszer épített magának egy ilyen eltökélt saját kis világot.

Ez a nép már kétszer talált magának, támogató partnert, a konokságban

Ez a nép már kétszer égett meg elevenen a háborús valóság józanító tüzében. Csodálkozol, ha tám tör a de ja vu?

Miért mondom ezt? Hát mert aggódom.

Kedves leszedált nemzetem éreztél, észrevettél sorsfordító eseményeket a közelmúltban? Bármit, ami fontos lehet a jövődre nézve?

Ja, hogy nem is tudod? Kicsit bizonytalan vagy ugye? Az nem baj! De azt tudd:

Apámat 110 kilóról 8 év alatt 36-ra sorvasztotta le az Alcheimer

Te hány kiló vagy még Magyarország?

Te még hány kiló vagy ?

Érted még szavunkat? Megismersz még, így hat-hét év után is?

Nagy Gábor vagyok 43 éves két gyermekes családapa igen es aggódom,értük, meg érted, mert hiába tudtad, attól félek, hogy mégsem érted ...

 

fullsizerender_2.jpg

Szólj hozzá!

Reggae 2016...

2016.07.26. 09:42 Gaboard

Egy kis interraktív lelkesítő szösszenet a camp-re.

 

 

Köszi Reggae Camp

 

Te is vártad ezt a hetet?              -              Jah Man

Hát én is nagyon. Azt gondolom 95-ben volt talán utoljára olyan érzésem a Diák szigeten, amit itt átélhetek évente egyszer 3-4 napig.

Nem az számít, milyen régóta jársz ide, nem az a lényeg mekkora reggae fan vagy és hogy mennyire éled át napi szinten a raszta életvitelt, hanem csak az számít, hogy tudod, hogy neked július végén itt a helyed, hogy mindenkép itt kell lenned!

Vágod miről beszélek?                 -             Jah Man

Megvan, az az érzés mikor leszállsz a vonatról és gyalogolsz vagy kocsival ráfordulsz a bejárat utcájára és dobban egyet a szíved és tudod, hogy most párnapig itt leszel otthon?                 -              jah Man

Van egy örök szabály! Az igazi barátság úgy működik, hogy bármi történik bármennyi idő telik el a két találkozás között minden ugyan azon a rezgésen marad és bármikor képes folytatódni tovább, mert ez a dolog össze lett rendelve.

Képzeljétek, nekem temérdek barátom van itt, akiket évközben sosem látok, nem beszélünk, nem érintkezünk, és mikor megérkezem, első nap nem csak, hogy örülünk egymásnak, de mindent ott folytatódik, ahol egy éve pont abba hagytuk. Kb. az akkor félbehagyott mondatot folytatva dumáljuk át az éjszakát és nincs az a pohár ital vagy elszívott dekk, amit ne osztanánk meg egymással.

Köszönet érte reggacamp!         -              Jah Man

Héj mister Music mutass valami jót nekem

Itt Négy napig a reggae a múlt a jövő és a jelen

Úgy akarok élni, mint egy kis madár szabadon

Az összes szeretetet, amit eddig kaptam azt nektek is megadom

Elő kerülhet az illat, amit ki tudja, ki hol rejt

Hátra dőlve mondjuk együtt: everythings gonna be allright       -              Jah Man

Csak kell egy ház vagy inkább csak sátor a Hatvani strand partján

Nem kell, megvárd, meg míg öreg raszta leszel, itt minden szív kortól, nemtől és hétköznapi címkéktől függetlenül is örökké dobog.

Azt vágod, hogy én két lányommal vagyok itt? A nagyobbik 10 éves és ez az 5. reggae camp-je !           -              Jah Man

Tudod miért? Mert volt, hogy két év kimaradt különben a 7. lenne és az az érdekes benne, hogy közétek elhozni egy gyereket nem örültség, hanem egy irány, ami arra mutat, hogy a zene és az őszinte érdekek nélküli világ mutatja meg az utat.     -              Jah Man

Nem rég kint voltam a Tabánban, egy kisebb koncertnyi ember búcsúztatta Somló Tamást. Én ott a gyerekoromért voltam hálás apámnak, hogy kivitt és az utamra engedett poros domboldalon a zenébe, hogy szeressem meg én magamtól azt a világot, ami felnőtt korban ide vezetett közétek…          -              Jah Man

És ennek folytatódnia kell minden felnőtt és gyerek szívben bárhova pusztul a világ, nekünk ki kell tartanunk, mert ez ma itt a legnagyobb érték …    -              Jah Man

Nem lesz egyszerű menet, de mi minden évben elindulunk, ha halljuk hívó dallamot, hogy:

Get up stand up, stand up for your rigth get up stand up dont give up the fight……       -              Jah Man

 

reggaecamp2016_javitott.png

Szólj hozzá!