OST slam találkozó lesz és a forradalom jegyében kiírt tematikus verseny miatt írtam ki magamból pár régóta érlelődő gondolatot...
Az én hőseim
Mivel magyar vagyok, én mindent másképp látok.
De talán pont ezért nekem a forradalom is tök mást jelent.
Nagyszüleim egy légópincében kuksolva hallgatták a becsapódásokat és találgatták milyen messze, vagy milyen közel volt a lövegek rombolása.
Apám alig 7 évesen talán pont úgy nem értett semmit az egészből, mint ahogy mi nem értjük ma, hogy mekkora önfeledt bátorság egy kialakuló diktatúra részéről a szabadság harcosok istenítése.
Vagy lehet, hogy ez csak a szokásos öntelt magabiztosság. Hisz ki merne még itt nyugalmat, komfortot, közönyt feláldozni holmi sok oldalról megmagyarázott szabadságért. A nép? Az isten adta nép? Aki ma már inkább lép, ha meg marad, akkor tép, vagy inkább tépi a haját… nem én, az enyém már oda, de gyomorideg azért nekem is jár. Meg a szám.
Pedig volt idő mikor a macskakövet felszedte a hitben gazdag erő. A sex on the beach koktél helyett a Molotov volt a menő és nem lime-al. Rongyos, suhanó, benzinszaggal becsapódó félelem és düh volt a fellépő az őszi utcabálon.
Sós pálcika ropogás helyett lázadó fegyver markolata csak a PH savas izzadság kémhatású koncepciót sejtető, perre menő one way ticket.
Kiket találsz még élve, ha elül és a por, a vértócsa elapad. Ki miatt lesz az iskolában helyenként gyászosan üres a pad?
Reménytelenül elveszett lerombolt Budapest, megtorlás árnyékában rejtőző reménytelenség. Se hősök, se mártírok, se kiút. Csak ellenállók, ellenforradalmárok, a nép ellenségei. A szabadságvágy szárnyon lőtt madarai, akikre szökés vagy bitó várt. A mi letagadott migránsaink.
Az én hőseim a légópincében mentették menthetőt és remélték, hogy egy haragosuk sem lesz, aki bosszúból rájuk vall egy jópofa hamisat. Egyszer a nagyanyám a lőporos őszi hideg és nincstelenség leple alatt a nagykörútra ment el élelemért. Boldogan hozta a szerzeményt egy nagy bőrszatyorban, egész Albertfalváig. Nagyapám kipakolta a kenyeret és sírva fakadt. A Nagyanyám is meglassult az örömben, amikor az átlőtt szatyorszélén kikandikáló szalonnát meglátta. Majdnem ő is ott maradt…
Én nem írok pénzdíjért dalszöveget a Lazio jól ismert csapat buzdító dallamára.
Nekem nem lesz soha Dobó Kata a Szabadság szerelem. Annyira szarul állt rajta az a pufajka.
Annyira mű ez az egész ünnepi műsor.
Ha azt akarják, hogy a magyar fiatalok átérezzék a jelentőségét egy ilyen emberiség elleni támadásnak, akkor piros paintball golyókkal sortüzet kell nyitni egy szombat éjjelen az Ötkert, és a Tesla táncparkettjén.
Na, ott talán egy kis árnyéknyi üzenet átmenne, a többi csak propaganda és pénzkidobás.
Szerintetek mit mondhattam volna anno a nagyszüleimnek ott a légópincében, miért legyen bennük erő túlélni?
„Drága elődeim tartsatok ki. Jön, egy modern, új generáció nektek kell őket felnevelni életben tartani. Ők a jövő.”
És ha ma megkérdeznék: Gábor milyen lett az új világ?
Tényleg mondjam el nekik azt hogy: Pen pineapple apple pen?
